Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
- 26 -arról, hogy a Kolozsvárra történt jövetelemmel engem anyagi károsodás, nem fog érni.Or. íz ily Kálmán őnagyméltósága miniszteri biztossága alatt számtalan Ízben kitüntetett atyai jóindulatával és az ő intézkedésének köszönhetem, hogy Mikó utca á szám alatt lévő u.n. személyzeti épületben ideiglenesen kaphattam azt a két szoba, kis előszoba és fürdőszobából álló helyiséget, amelyben jelenleg is ideiglenesen lakom. Amikor ezen helyiségbe beköltöztem, már akkor olyan természetű biz tatást kaptam, hogy ezen jelenlegi lakásom csak ideiglenes és a végleges lakásunk az lesz, ahol jelenleg Jacoby igazgató ur 1 -..kik. Jelenlegi lakásom nem is lehet végleges lakás nős ember részére, mivel a lakáshoz sem konyha, sem kamara nincs, és igv főzni nem lehet és semmiféle élelmiszert eltenni,hely hiányában nem lehet. Az itt felsoroltukon kívül azért sem lehet ez végleges lakásom, art • hiszem bútoraim jó része ma is három év után, szana-széjjél van elhelyezve ismerősöknél, különböző helyeken. 1idákat melyemben a porcelán, üvegnemü, konyhafelszerelés van becsomagolva, a mai na ig nem tudtuk kinyitni s ezek a ládák Méltóságos lírám jóindulatából ma is a fülorr-gégegyógyaszati klinika alagsoruban vannak elhelyezve. 2./ ■■mennyiben a kért lakást a tekintetes orvostudoma-y- ...........................— -----*— w