Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
- 17 -tagjait, hogy igényeiket a bizottság elnökéhez, dr. iiskolczy Dezső professzorhoz záros határi ndőn belül jelentsék be 3./ Laboratóriumi dijak szedésének bevezetése az 1943- 44. tanévbe, a Vkm. 64.470/ 1943. IV. 1. sz. A békán jelenti a következüket: • tekintetes Orvostudományi Kar ! A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 64.470/ 1943 szám alatt kelt rendeletével az egyetemi tanács utján felkérte orvostudományi karunkat, hogy a többi egyetemeken szokásos laboratóriumi dijak tekintetében tegyen mielőbb javaslatot, mert az 1943-44. tanévtől kezdődőleg laboratóriumi általányok helyett a hallgatók által fizetendő laboratóriumi dijak szolgálnak majd a mutatkozó kiadások fedezésére. A miniszteri rendelet alapján felszólítottam a bonctani, a szövet- és fejlődéstani, a vegytani, az élettani, valamint a kórbonctani intézet profeszszorá.t, hogy a laboratóriumi dijak összege tekintetében javaslatot tenni szíveskedjenek, továbbá jelenti, hogy eddig a következő javaslatok érkeztek be: Mihalik professzor ur a bonctani gyakorlatok után 10.a tájbonctani gyakorlatok után ugyancsak 10.- pengő labora-----------------