Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
4./ Wiesler Magda és Gerasim 0. László szabálytalan félév beszámítása tárgyában jelentéstételre felhivás. Előadó: dr. Méhes Gyula. Tekintetes Kar ! Wiesler Magda orvostanhallgató .kegyelmi kérvényének, melyben az I. orvosi szigorlat késedelmes letétele miatt szabálytalanná vált féléveinek szabályszerű rendes félévként leendő beszámitisit kéri. farunk januári ülésében már foglalkozott, s a kérvényt részben pártoló javaslattal felterjesztette a Vallás és közoktatás ígyi miniszterhez . A vallás- és közoktatásügyi miniszter a kérvényt ismét visszakülte azzal, hogy folyamodónak a volt román egyetemen lehallgatott félévei, valmint az ott letett szigorlatok beszámítására vonatkozó Mari határozatot nem közöltük. Karunk valóban n„m is foglalkozott egyénileg a volt rom :n egyetemen lehallgatott félévek és letett szigorlatok beszámításával, mert a miniszteri biztos ur annak idején kijelentette, hogy a volt román egyetemen hallgatott szabályszerű félévek és letett vizsgák minden további nélkül elismertetnek. Wiesler- Magda két tanévet, azaz négy félévet hallgatott a román egyetemen és fizikából valamint kémiából sikerrel vizs-