Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
69 li helyzetre való tekintettel, méltányos kivételezést kivan gyakorolni a visszacsatolt erdélyrészi területekről származó és a román egyetemen hallgatott és ott oklevelet nyert gyógysze részekkel, amikor lehetővé teszi azt, hogy a gyógyszerészdok tori fokot a régi rendszerű, 112.74-5/1914 sz.a. kelt rendelettel kibocsátott szabályzat rendelkezéseinek megfelelően Egyetemünkön is elnyerhessék. A hivatkozott szabályzat szerint a régi rendszerű gyógyszerészeknek az oklevél megszer zése után még 4 egyetemi féléven át kell szaktudományokkal foglalkozniok. Minthogy pedig az oklevél megszerzése elöt't már 4 félévet kellett hallgatni összesen tehát 8 félév lehallgatása és doktori értekezés elkészítése után lehetett a jelöl tét doktori szigorlatra bocsájtani. Folyamodók közül László Jenő- és ^athureczky László a rom'.n gyógyszerész kiképzési rend szerint nem 4, hanem 6 fél év hallgatása után szerezték meg gyógyszerészmesteri oklevelüket, igy voltaképen magasabb egyetemi képesítést nyertek. Szathmáry Jenő és Péter Mihály pedig megszerezték előbb a régi magyar kiképzési rend szerint a gyógyszerészmesteri oklevelet és újabb 2 félév lehallgatása után román egyetemen a román oki velet. Végeredményben tehát ugyanúgy birálandók el, mint