Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár

65 253 kiképzést időközben Bucurestibe helyezték át, a kötelező vizs­gákat folyamodó is a bucuresti egyetemen tette le, ugyanott nyert gyógyszerészmesteri okle­velet 1935 március 26-án. Folya­modónak tehát a hazai tanulmányi rendbe, illetve a gyógyszerész­doktori fok elnyeréséhez szük­séges tanulmányi időbe, 6 beszá­mítható féléve van, melynek be­számítása esetén, folyamodó is az I./ pontban megjelölt rende­let. ill. szabályzat alapján gyógyszerészdoktori szigorlat­ra bocsátható. 5./ Szathmáry Jenő oki. gyógyszerész egyetemi gyógyszer-. túri fizetéstelen tanársegéd, gyógyszerészi tanulmányait ugyan­csak a kolozsvári volt román e­­gyetemen k.zdte, ahol az 19z8-2'9 és az 19z9-30 tanévben összesen 4 félévet hallgatott. azután a szegedi Ferenc József Tudomány­­egyetemre iratkozott be, ahol az orvostudományi karon az 1931- 32 tanévben 2 félévet hallgatott; a mathematikai és természettu­dományi kar ugyanis, a kolozs­vári volt román egyetemen lehall­gatott féléveit a hazai tanulmá­nyi rendnek megfelelő 2 szabály­szerű félévnek beszámította. Folyamodó a kötelező vizsgák letétele után 1932 évi junius 25-én gyógyszerész mesteri okle­velet nyert a szegedi egyetem­től. Folyamodó ezután nrdélybe visszatérve állítólag beiratko-

Next

/
Thumbnails
Contents