Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
állás mégpedig 17 IX.f.o. és 45 X.f.o. tanársegédi állás mellett 50 dijas gyakornoki -állás volna rendszeresitve. Nem érnők el evvel sem p Idául a budapesti egyetemen a hasonló állások arányát nem is szólva az 1931- ik évi válság előtti állapotokról, de mégis javítanának az eddigi kedvezőtlen helyzeten. A kolozsv -ri egyetemen az 1940 év végén a segédtanszemélyzet jelentős részében fiatal munkaerőkből állott,akik akkor a visszatérés öröm .ben szivesen vállaltak gyakornoki állást is. Attól számitva azonban az 1944- ik költségvetési év kezdetéi??: jó 3 három esztendő telik el mely idő alatt a fiatalokból kipróbált segítőtársak váltak akik méltán megérdemlik, hogy gyakornoki éveik után tanársegédi állásba jussanak. Amidőn tehát az 56 gyakornoki állásból 6-nak a tanársegédi állássá való átszervezését kérjük, és utóbbiak közül 2 adjunktusit, valóban a ma is megvalósítható convencionális reálitások terén mozgunk, sőt még igy is alatta maradunk a többi Egyetem me; .felelő arányánál, be édszemélyzeti viszonyaink ismeretében azonban ezen valóban csekély mérvű javítás múlhatatlanul szükséges. A mai orvoshiány mellett' anélkül lehetetlen őket tartani, pedig kívánatos,, hogy a tanszékek vezetői ne állandóan változó gyakornoki gárdával, azokat betanítva küzködjenek., hanem hogy állandóbb