Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár
régi rendszer szerint végzik tanulmányaikat. Ilyen hallgató kevés van,mert Romániában már 1934- óta 4 éves a gyógyszerészi egyetemi tanfolyam,s az erdélyi hallgatók is nagyobbrészt a bukaresti egyetemre iratkoztak au utóbbi években, minthogy magyarországi oklevelüket nem tudták honositattni.Valószínű tehát, hogy súlyos indoka nem lesz annak, hogy a kolozsvári egyetemen párhuzamos tanfolyam tartassák. Bizonyára lesznek néhányan olyanok, akik a régi román kiképzési rendszernek megfelelően elvégezték a két évi gyakornoki szolgálatot,letették a tyrocinális vizsgát,s tanulmányaikat félbenhagyva mint nem okleveles segédek működnek.Ezeknek,-amennyiben nem sokan vannak,- gyakornoki idejüket be lehetne számitani az uj rendszerű gyakornoki időbe, de egyébként az uj rendszer szerint végezhetnék tanulmányaikat, vagy pedig beiratkozhatnának a budapesti, vagy a szegedi egyetemre, ahol a régi rendszer szerint tanulhatnának. A jövőbeni gyógyszeréi:épzésre vonatkozó részletkérdések megvitatását Karközi Bizottság feladata lenne /a beterjesztett véleményes javaslat ismeretében határozni./ Ami a még meg nem szervezett,a gyógyszerészképzéssel kapcsolatos tanszékek ügyét illeti,arravonatkozólag előadó javasolja, hogy a Kar