Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1969/70 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1969/70. tanévi munkájáról
6^- 22 -kát esetet kivéve - kifogásolni való non volt* Az árvizveszélylyel együttjáró izgalmat kivéve, az egész tanévben tervszerű, fegyelmezett munka folyt. A máreeddig ismertetetteken kivül, egyetemünk egyéb eseményeiről az alábbiakban számolunk be. a/ A Kiunkatefv fő feladatként jelölte meg hazánk és városunk felszabadulása 25. és Lenin születése 100. évfordulójának megünneplését. Ennek keretében került sor az ünnepi évforduló jelentőségét dokumentáló kiállítás rendezésére és egyetemi, ill. kari emlékülések megrendezésére; ezek közül kiemelendő a szegedi Nemzeti Színházban április 2-án tartott ünnepi emlékülés. Valamennyi karon tudományos ülésszak rendezésére került sor /az Állam- és Jogtudományi Kar a másik két jogi karral együtt Pécsen rendezte ezt meg/* Az ünnepi rendezvénysorozat részét képezte a Szegeden megrendezett Természettudományi Karok Országos Tudományos Diákköri Konferenciája, valamint az Országos Egyetemi és Főiskolai kulturális Fesztiválnak a színjátszók, valamint vers- és prózamondók versennyeR egybekötött rendezvénye. Az ünnepi évfordulókat az egyetem igen színvonalas Acta-kiadvány közrebocsátásával, továbbá jelentős érdeklődést * ést^ó színvonalat eredményező hallgatói pályázat meghirdetéséivel is emlékezetessé kívánta tenni. Az évfordulókkal kapcsolatos rendezvényeken a társegyetemek általában képviseltették magukat. b/ A tané i munkaterv^őbb vonatkozásban tartalmaz feladatokat a hallgatók erkölcsi, politikai arculatának megismerése, tanulmányi színvonalának emelése, szociális helyzetének javítása érdekében* A hallgatók erkölcsi, politikai arculatát illetően a jelen beszámolóhoz mellékelt jelentés igen részletes tájé' koztatásljad. Az alapvető következtetés rögzítése &zért elegendő. Eszerint egyetemünk állami, párt és KISZ szerveinek erre irányuló vizsgálódásai, felmérései, továbbá a mindennapi gyakorlati munka tapasztalatai egyértelműen azt mutatják,hogy hallgatóink körében alapjában egészséges politikai légkör uralkodik, nagy többségük kész a marxizmus elsajátítására és