Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1967/68 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1967/68. tanévi munkájáról

6^- 12 -2./ A káderfejlesztosi tervek végrehajtása A tanév során a személyzeti munka vonatkozásában igen jelentős esemény volt az MSZMP Politikai Bizottságának határozata, majd az 1001/1968.sz. Kormányhatározat. Ezek a személyzeti munkát mint igen fontos állami és pártfcladatot állították előtérbe. Egyetemünkön a személyzeti munka -^bben a tanévben már fdnti határozatok szellemében folyt. Akádcrfejlesztési tervek ellenőrzése során részletesen érté­­keltük 10 tanszék munkáját és mindegyik tervből a határidők teljesí­tését. ^ A tervek legtöbbje ha időeltolódással is, különösön.a disszer­táció-megvédések és a nyelvvizsgák letételének megvalósult. Néhány esettel, ahol több éves késés mutatkozik, a személyzeti csoport ás a karok vezetői külön fognak foglalkozni. A narxiznus-lcninizmus tanszékek káderfejlesztési terveinek a felülvizsgálása tanszéki értekezleten történt, a Minisztérium Marxizmus-Leniniznus Főosztálya vezetőjének részvételével. F. tanév­ben 14 végző hallgató került a gyakornoki munkakörbe, iPámaRAy - egy kivételével - egyetemünk volt hallgatói. Minőségi cserére ez évben nem került sor. A személyi kérdések megoldásánál problémát okozott az, hogy a kötelező bérkeret -megtakarítás miatt egyes oktatókat nem tudtunk - a terveknek megfelelően előléptetni, másrészt több szakmunkás, akik­nek a béremelési igényét nem tudtuk kielégíteni, elhagyta egyete­münket. 3./ Az egyetem fejlesztése Az elmúlt tanévben tehettük meg az első konkrét lépést a biológus képzéssel kapcsolatos elgondolások megvalósításában. A Minisztérium hozzájárult a tervezett beruházásokhoz, a tervezések már 1968-ban, az építkezések pedig 1970-ben negkczeődnek és az 1975-ban,befejeződő beruházás korszerű ottbont nyújt a biológiai tanszékeknek. Az egye­tem felkészült a biológiai tanszékeknek az Ady téri épületből történő kiköltözésével felszabaduló hely hasznosítására is. Az Újszegeden építendő kb. 280 fősuj kollégium, előkészítő, menza ás konyha előmunkálatai már folyamatban vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents