Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1966/67 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1966/67. tanévi munkájáról

I. Eszmei-politikai munka Munkánk során nagy segítséget, támpontot jelentett a IX. pártkongresszus anyaga, valamint a KISZ Központi VB. határozata. A IX. pártkongresszus anyagának feldolgozásához, az alkalmas formák kijelöléséhez értékes tapasztalatot nyújtott a múlt tanévi sikeres "ideológiai irányelvek" vitaiilés-soro­­zat. Az ekkor kialakult szakmai szekciókon belül - amelyek a rokon tudományszak oktatóit fogják össze - az anyag meg­vitatása, az alapos előkészítő munka eredményeképpen - /az oktatási rektorhelyettes a Párt VB-vel közösen, a KISZ köz­reműködésével, világnézeti és nevelési bizottság és központi marxista tanszékek vezetőinek bevonásával állította össze az ütemtervet és prqgramot/ igen eredményes volt. Az oktatói kar részére szervezett eme vitaülések első témája nevelési tárgyú volt: a KISZ Központi határoza­tát, illetve a Minisztérium kapcsolódó kollégiumi állásfog­lalását vették alapul. E vitaülésen valamennyi karon részle­tesen szó esett a kari oktató-nevelő munka helyzetéről, ezen­­belül a hallgatók eszmei-politikai arculatról, a patronálási rendszerről, a kollégiumi helyzetről, az oktatók és hallgatók emberi és erkölcsi magatartásával, munkafegyelmével kapcso­latos kérdésekről. Második témakörként általában gazdasági természetű k rdések megbeszélésére került sor, különösen a gazdasági irányítás reformjával kapcsolatos kérdéskör. E vitaülés ugyancsak szélesen ölelte fel valamennyi karon a népgazdaság fejlődésével kapcsolatos időszerű gazdaságpo­litikai kérdéseken túlmenően, az egyetemi és adott esetben kari gazd sági vonatkozású egyes kérdéseket. A harmadik, befejező téma általában ideológiai, illetőleg kultúrpoliti­kai jellegű volt s kapcsolódott a már évek óta rendszeressé vált szakmai-ideológiai viták sorához. Legkiemelkedőbb szak­mai-ideológiai viták: Állam és Jogtudományi Karon Buda / István miniszterhelyettes vezetésével az uj gazdasági mecha­nizmus témaköréből; Természettudományi Karon a biológiai és- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents