Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1964/65 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1964/65. tanévi munkájáról
kony,fontos részekben segítséget nyújtanak a szerzőknek, munkájuk mintegy "házi bírálatban" részesül. Előfordul, hogy a rokon tudományágak képviselőivel folytatott további tevékeny eszmecserék kiindulásának alapját is egy-egy ilyen vita képezi.Kísérletképpen egy uj forma is kialakulóban van: pl. egyes tanszékek oktatói nagyobbszabásu tudományos Rendezvények munkájában aktivan résztvesznek, vagy utólag tanszéki keretben behatjan megbeszélik az ott elhangzottakat. /Pl. Ókortörténeti és Régészeti Tanszék, Középkori Magyar Történeti Tanszék, Neveléstudományi Tanszék TlT-íal együtt tervezett vitája, stb. A Néprajzi Tanszék tagjai különböző néprajzi tárgyú üléseken rendszeresen résztvesznek a tapasztalataikat a történelmi és irodalmi tanszékekkel együtt kívánják közös vitára bocsátani./ Ilyen közös, több tanszék kutatási eredményeit is kifejező rendezvények az országos, esetleg nemzetközi jellegű konferenciák. Az Állam és Jogtudományi Karon pl. 8 előadás és egy nemzetközi jellegű konferencia jelzi a kari Tudományos Bizottság tudományszervező munkájának eredményét. A Természettudományi Kar oktatói közül ketten jelentás tudományos sikert értek el azáltal, ho ,y kandidátusi értekezésüket a Szovjetunióban sikerrel megvédták. /Dr.Bartók Mihály, Dr.Pintér Ferenc/. b/ Külön kiemelendők azok a kutatási ágak, melyek a tudományos munka során felmutatott eredményeikkel a gyakorlati élet különböző területeit segítették elő, illetőleg fo lalkozási területük időszerűségüknél fogva kiemelendő: A Marxista tanszékek: fiatal oktatógárdája időszerű tématerületeken elismert eredményeket árt el. A bárom tanszékek kutatott témák 1. / Felmérő jellegű témák, /politikai gazdaságtan: "A mezőgazdasági árképzés problémái, különös tekintettel a zöldség és gyümölcsfajták árképzésére", "A felhalmozásos fogyasztás viszonya a mezőgazdaságban", "Magyarország mezőgazdasági exportjának alakulása"/, 2. / a párt történetével fo lalkozó témák /Tudományos Szocializmus: "A Függetlensági Párt Ó3 az SzDP viszonya", "Az üzemi bizottságok története 1944-48-ig", "Az ellenforradalmi rendszer munkásellenes politikája 1935**39-ig". "Az ideiglenes kormány története"/; 3. / a szocialista életünk alapvető problémáival, kérdéseivel