Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1964/65 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1964/65. tanévi munkájáról

Igen helyes rendelkezés az, hogy a felvételi vizsgán elért pontszám döntően hathat ki abban az esetben, ha kevesebb a lehetséges maximumáéit ily módon ugyanis a vizsgabizottság adott esetben korrigál­hatja a középiskola magas osztályzatát. 3. A,,jelentkaa^^ és sz^tár^i fclké.^ziil^^g, A jelentkezők politikai és szaktárgyi felkészültsége rend­kívül különböző. Több jelölt jó politikai tájékozottságról győződhettünk meg, ugyanakkor szép számmal vannak, akik tájékozatlanok, újságot rend­szeresen nem olvasnak, ismereteik főforrása a középiskolás tananyag. Volt olyan jelentkező is, aki kijelentette, hogy őt nem érdekli a poli­tika, és nem is hajlandó KISZ munkát végezni /Dobos Ferenc/. Nevezett nem is nyert felvételt.Megfigyelhető az is, hogy a felvételi vizsga előtti hetekben szorgos újságolvasással készülnek sokan a vizsgára, de valójában intenzivebb politikai érdeklődés nélkül. Ez a körülmény a leg­többször ellentétben áll az iskolai jellemzéssel. A beszélgetések során a jelöltek őszinte választ adtak, s val­lási kérdésekben is őszintén feltárták problémájukat. Érdekes jelenség pl. az egyik jelölt, aki 1964-ben Zalaeger­szegen érettségizett és közben 1 évig KISZ titkár volt, úgy tudta,hogy Magyarországon több pártrendszer van. Egy másik jelölt, aki jelenleg a Honvédségnél dolgozik, szintén azt mondotta, hogy Magyarországon több párt működik. Ez természetesen nem általános. A világnézeti beállítottság a jelöltek nagyobb részénél megfelelőnek mondható, a jelentkezők a szo­cializmust építő ország atmoszféráját érzik természetes szellemi leve­gőjüknek. Általánosságban elmondható, hogy a (jelöltek legnagyobb része a felvételi vizsgán gyengébb tudásról tett tanúbizonyságot, mint azt a középiskolai eredmények alapján várhattuk volnajpi. Szamos Sándor, Czárán Csaba, Balló Ilona, Mécs Piroska. Tudásuk a megtanult leckék mechanikus rögzítésén alapszik, nem látják a kérdésiek közötti összefüggéseket és egy összetett fel­-33 -

Next

/
Thumbnails
Contents