Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1964/65 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1964/65. tanévi munkájáról
Mindkét gyakorló iskolánkban a tanulmányi eredmények megszilárdultak. Ez azt mutatja, he,y azok a nevelési és oktatási szempontok, melyek gyakorló iskoláinkban megvalósultak, állandósultak. Ebben része van mindkét gyakorló iskola nevelőtestületének, akik a közös használatra megalkotott Rendtartást, illetőleg ezt követő Házirendet a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően, a munkaerkölcs megszilárdítására és a munkaivégzés biztosítására használták fel. A gyakorló gimnázium vezetése az idei tanévben nagy segitséget kapott az MSZMP VB. és az Egyetemi Tanács részéről, melyek beható vizsgálat és bírálat tárgyává tették az igazgató és a tantestület munkáját. VIII. fjosztása V Egyetemünkön ez évben is a bevált gyakorlatnak megfelelően készítettük elő végző hallgatóink elosztását. Már az V.év elején karonként külön-külön összehívtuk őket és elmondottuk nekik, hogyan készüljenek élethivatásukra, pályájukra. A beszélgetések során ők is elmondották problémájukat és ezt megismerni hasznos volt, mert az álláshelyek kérésénél már #61 tudtuk felhasználni. A tanév folyamán mé; kétszer hívtuk Őket össze, falán ez is hozzájárult, hogy az elosztás zökkenőmentesen bonyolódott le és hallgatóink általában megelégedettek voltak a kapott álláshelyekkel. Az elosztáson az érdekelt megyei tanácsok és más érdekelt szervek jelen voltak. Hallgatóink udvariasak, fegyelmezettek voltak. Tanárszakos hallgatóink szívesen mentek kisebb községekbe is. A Művelődésügyi Minisztérium által juttatott álláshelyekkel hallgatóink többsége elégedett volt. Problémát főleg Szegedre, illetve Csongrád megyébe pályázók ügye jelentett, mivel Szegeden alig volt tanári álláshely. /Bölcs.karon egy társadalmi tanulmányi ösztöndíjas hely, a TTK-n pedig 2./ Az elosztó bizottság a pályázóknál messzemenően igyekezett figyelembe venni a családi helyzetet és egyéb szociális körülményeket.- 27 -