Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1964/65 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1964/65. tanévi munkájáról
a nem magyar szakosok bontásában* Az eredmény e vonatkozásban mág a magyar szakosokat illetően sem igen jé, és bizony a más szakosok vonatkozásában sokkal gyengébb* Ez a felmérés egyúttal bebizonyította azt is, hogy középiskoláinkban még mindig igen gyenge a nyelvtan oktatása és a helyesírási tudatos készséget nem alakítják ki* A kari tanácsülés megtárgyalta még az oktatási módszerek korszer Isité se címszó alatt a modern technikai eszközök szerepe és felhasználásának lehetősége az oktató munkában, különös tekintettel a nyelvi laboratóriumra. Mint ezt már másutt jeleztük, a nyelvi laboratóriumonk nem épült meg, Így gyakorlati vonatkozásait nem tudjuk és a reform munkában nem is tudtuk hasznosítani* Hl* '^rmóaz.e A karok az uj Oktatási reformot kötelező erővel csak az első két évfolyamon, a ve yésZ és matematikus szakon pedig csak ah I.évfolyamon vezették be. Dékáni en edéllyel azonban a felsőbb évfolyamokon is kipróbálták az uj programot. A karon dr.Kalmár László professzor kapott megbízást, hogy "analízis" tárgykörből lényegében uj koncepciójú elgondolásait kipróbálja? A Természettudományi Karon szintén a korszerűsítési munkálatokkal foglalkoztak. Korai lenne még állástfoglalni egy év távlatából a korszerűsítési munkák eredményességével kapcsolatban, annál is inkább, mert menetközben uj tantárgyak bevehetése vált szükségessé, uj szakcsoportot alakítottunk ki, pl. matematika-földrajz szak, szakbiológus, a korszerűsítési eredményekről csak két-három év távlatából lehet majd beszámolni. A korszerűsítési feladatok felelősségteljes munkát rónak a jegyzet és tankönyvirókra, és arra kell ügyelni, hogy a tapasztalatokat a jegyzet és tankönyvirók már felhasználják. Valószínűleg a korszerűsítés nyomán gondolni kell arra is, hogy felülvizsgálják az elméleti ás gyakorlati órák viszonyát. Számolnunk kell a korszerűség kérdésében dologi természetű nehézségeinkkel is, bár több esetben lényeges fejlődést Alapíthatunk meg. Mindezeket összefoglalva meg kell állapítani, hogy a reform