Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1963/64 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1963/64. tanévi munkájáról

UH XII. IFJÚSÁGUNK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI MUNKÁJA Egyetemünk egyik legfontosabb célkitűzése megfelelő tudományos utánpótlás nevelése. Ennek a célnak a megvalósítását szolgálja a Tudo­mányos Diákkörükben folyó munka. Ez az elmúlt tanévben külünds jelentő­séggel bírt azért is, mivel egyetemünk kapott megbízást a VI.OrszágOB Tudományos biákkdri Konferencia megrendezésére. A Konferencia az előre összeállított programmaak megfelelően bonyolódott le, és minden zökkenő nélkül, igen eredményesen fejeződött be. Egyetemünk hallgatói által a diákköri konferencia társadalom- és természettudományi szekcióján elő­adott dolgozatok száma: 62, Budapesten a vegyész szekció ülésén 9. ösz­­szesen tehát 71 dolgozattal szerepeltek hallgatóink a diákköri konfe­rencián, amely az egyes karok között a következőképpen oszlott meg: Jogi Kar 8 dolgozat, bölcsész Kar 18 " Term.Tud. Kar 45 " Három hallgatónk 1000 Ft—os pályadijban részesült. A Szegeden megtartott konferencia eredményeit összegezve megál­lapítható, hogy a konferencián elhangzott előadások legtöbbje igen nívós volt. *öbb olyan dolgozatot olvastak fel, amelyek színvonala kie­melkedő volt. Örvendetes az ideológiai és pedagógiai tagozatokban elhang­zott előadások számának növekedése és nívójának emelkedése. A diákköri konferencia diákköreinek további megerősödését, a diákkörökben folyó munka elmélyülését, hallgatóink tudományos munka iránti érdeklődésének fokozódását, igazolta. Legfontosabb eredményének, a hallgatók számára nyújtott szereplési lehetőség mellett különböző témák iránti érdeklődés felkeltését, általában a különböző tárgyakkal való el­mélyültebb foglalkozásokra való ösztönzést kell tekinteni. Ezt bizonyítója az is, hogy egyetemünkön 25 diákkör működik 384 taggal, melyek karonkénti megoszlása a következő: Állam és Jogtudományi Karon 7 diákkör 95 taggal. Bölcsészettudományi Karon 4 " 88 " Természettudományi Karon 14 " 210 "-46 *

Next

/
Thumbnails
Contents