Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1963/64 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1963/64. tanévi munkájáról
Az 1964. évre bejelentett 283 téma közül I54 részesül Művelődésügyi Minisztérium hiteléből TKFA támogatásban, 51 pedig Akadémia által támogatott téma. Oktatóink teljes számban egyéni, vagy kollektiv kutatás keretében, tervszerűen végzik kutató munkájukat. A kutatási témák kevés kivétellel alapkutatás jellegűek, szükségességüket bizonyltja az, hogy a kutatásokhoz a Művelődésügyi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia, illetőleg az érdekelt koordinációs Bizottságok hozzájárultak, sőt nagy százalékát ajánlották ki. A Művelődésügyi Minisztérium, az Akauémia részéről nyújtott hiteltámogatás pedig megteremti a lehetőségét annak, hogy a kutatómunka meggyorsuljon /személyi rovaton nyújtott hiteltámogatás által/ s n kutatáshoz szükséges előfeltételek a tanszékek zavartalan munkamenete érdekében biztosítva legyen, /dologi, beszerzési rovat./ A társadalomtudományi intézetekben a decimális témaszámmal rendelkező témák számának növekedése /múlt évben 22, jelen tanévben 30/ lehetővé tette, hogy ezen a területen is több tanszék számára tudtunk TKFA hitelt biztosítani. Ez egyrészt a kutatási módszerek fejlesztésére, másrészt a Kutatás gyorsabbá tételével, egyes tárnák lezárására nyújtott lehetőséget. Pl. az Állam és Jogtudományi karon a korábbi években is voltak kezdemény zések egyes tanszékeken arra nézve, hogy az egyes témák feldolgozásához közvetlenül is tanulmányozzák az állami ás társadalmi gyarkorlatot. Többek között a Munkajogi és Termelőszövetkezeti jogi, a büntetőjogi, az Állam ás Jogelméleti, Államjogi és Statisztikai tanszékek mutathatnak fvl eredményeket az Mami és társadalmi gyakorlat közvetlen tanulmányozása, a lényegében szociológiai jellegű adatgyűjtés területén. Ezek az adatgyűjtések, helyszíni felvételek, hosszabb lejáratú kutatásokat támasztanak alá, feldolgozásuk folyamatos. /Mezőgazdasági munkajogi tsz. 66.01.03.08 "A munkaidócsökkentés jogi kérdései", "A termelőszövetkezeti munkaviszony tartalmát Kitevő jogok és kötelezettségek"; büntetőjogi tsz. 60.01.03.02 "Egyes bűncseiekmápyfajták büntetőjogi és kriminalisztikai problémáinak vizsgálata"; Áliamjogi tsz. A szegedi tanács megalakulása és taűköaésének 3 ciklusa '#/ Az Állam és Jogtudományi Karon a tudományos eredmények között kell számontartanunk azt a sokoldalú segítséget, amit a Kar egyes tanszékei nyújtanak az államszervezet különböző területein folyó jogalkotó, illetve- 37-