Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról
mának 10 főre való emelését. így a változott keretszám 390 lett. Ugyancsak engedélyt kaptunk,hogy a bölcsészettudományi karra 30* 35 fő keretén belül előfelvételt vezessünk be. A rendeletben előirt követelményeknek megfelelően, vagyis legalább 50 % munkás-paraszt származású hallgató előfelvételének biztosítása mellett sok jóképességü, főleg pedagógus gyermeknek tudtuk biztosítani a következő évre a felvételét. A felvett hallgatók közül a Karok 16 t rsadalmi ösztöndíjas hall atót vettek fel. 3 társadalmi ösztöndíjas hallgatót gyengébb szereplése miatt nem vettek fel. A felvett tanulók közül 86 egy- vagy több évig munkaviszonyban állt* Karonkénti felvételek megoszlása: Az Állam ás Jogtudományi Karra jelentkezett 173 hallgató. Felvételt nyert 67. A felvett hallgatók közül egy-két éven átmunkaviszon ban állt 28 hallgató. A felvett hallgatók 54 %*a munkásparaszt származású. Bölcsészettudományi Karon felvételi vizsgát tett 255 jelentkező. Felvételt nyert 94 tanuló. A felvettek közül 18 egy vagy több évet dolgozott. A felvett hallgatók közül 56 % munkás-paraszt szár* mazásu. Előfelvételt nyert 33 jelentkező, kik közül 17 munkás-paraszt származású. A természettudományi Karon felvett hallgatók száma 206. termelőmunkából jött 36. A felvett hallgatók közül összegyetemi vonatkozásban KISZ megbízó levéllel rendelkezik 102 hallgató. A felvett hallgatók közül 221 nő. Gimnáziumban végzett 345. A felvett hallgatók származás szerinti megoszlása:- 64 — Munkás 123 Paraszt 54 Értelmiségi 88 Alkalmazott 81 Egyéb 21 A felvételi vizsgák rendben folytak le és azok julius 1- töl julius 11-ig tartatták meg.