Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról

^21 kánknak meg is volt az eredménye. Szép számmal jelentkeztek a Ter­mészettudományi Karon továbbtanulni szándékozó fiatalok s hosszú idő óta az első eset, hogy majdnem kétszeres volt a jelentkezők mzáaM a megadott keretszámnak. A felvétellel kapcsolatban a karokon megalakultak a vizsga­­bizottságok és a felvételi bizottságok. A vizsgabizottságok elnökei ellenőrizték a felvételi kérelmek szabályszerűségét. Több esetben előfordult, hogy a felvételt kérő tanulókról hiányos vagy semmit­mondó mind az iskolai, mind más szervek jelentése. Az is előfordult, hogy az iskolabizottságban résztvevő pártkiküldött javaslata telje­sen ellentétben volt a városi vagy a járási pártbizottság javasla­tával. Ezen hiányosságok kiküszöbölésére komoly segítséget jelentett a karok részére is a Tudományegyetem MSZMP VB-nek hathatós munkája. A vizsgabizottságokban helyet kaptak a párt és KISZ szervezet kép­viselői.* A felvételi munka sikeres lefolyását szolgálták a gondos előkészületek. Hasznos volt ebből a szempontból az a rektori tanács­ülés, amelyen a multévi tapasztalatokat és a feladatokat beszéltük meg a felvételi bizottságok elnökeivel és a dékánokkal. Gondoskodtunk arról, hogy a jelentkezőket a kari KISZ Bi­zottság arra legalkalmasabb megbízottai fogadják és kalauzolják. Igyekeztünk általában külsőleg is olyan légkört teremteni, hogy a vizsgabizottságok és a felvételre jelentkezők között a közvetlen kapcsolat hamar megteremtődjék. A vizsgabizottságok tagjai megfelelő tapasztalatokkal rendel­keztek a felvételi munkában és szinte zökkenő nélkül, gördülékyenen bonyolították le felelősségteljes feladatukat. A kérdező tanárok körültekintő, szakavatott ás alapos vizsgálattal tisztázták a je­löltek választott tárgyakban való jártasságát. Sem maxiiaalizmus, sem engedékenység nem volt tapasztalható a feleltáésben. A vizsgák nem nyúltak el. Az arányosságot és az egyenlő normákat a kikerülhe­tetlen minimális hibalehetőségeken belül biztosították. Valamennyi tanárt elláttunk a Felsőoktatási Intézményeink c. tájékoztatóban megjelent felvételi tematikával, Így nem fordulhatott elp, hogy a gimnáziumi tananyagon túlmenő anyagrészt kérdeztek volna. Ebben az évben jöttek hozzánk először tanárszakcsoportjaink­hoz KISZ megbízólevéllel rendelkező fiatalok. A KISZ megbizóleve­­lesak többsége rászolgált a bizalomra. Mégis előfordult, hogy a középiskolai KISZ szervek nem minden esetben jártak el kellő körül­tekintéssel. Előfordult pl. az is, hogy gyenge politikai tájékozott * 62 *

Next

/
Thumbnails
Contents