Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról

^3^ hatja legjobban a népgazdaságban mutatkozó szakember szükséglet legtervszerűbb kielégítését, másrészt ennek révén részben elkerül­hető az a hiba, hogy a viszonylag gyengébb képességű és felkészült­ségű hallgatók, akik adott esetben megfelelő összeköttetésekkel, ismeretséggel rendelkeznek, vagy egyszerűbben csak leleménye&eb* bek, jobb álláshoz jussanak, mint a náluk szakmailag felkészül­tebbek, jobbak. Nehézséget okozott az, hogy a hallgatók jelentős része már jő előre tárgyalásokban volt különböző intézményekkel, tanácsokkal, vállalatokkal, sőt némelyek Írásbeli Ígéretet is kap­tak elhelyezésükre. Az ilyen jellegű problémák egy része abból is származott, hogy a hallgatóság előbb megkezdte a munkahelyek irán­ti tájékozódást, mielőtt az elosztási rendelet megjelent volna. A tanár szakosok elosztásánál nehézség most is elsősorban eg^-két férjezett, illetve házasságkötés előtt álló hallgatónő esetében merült fel. Ezeknek végleges elhelyezése még függőben van. A végző hallgatók ebsztása karonként illetve szakonként a következő; bölcsészettudományi ar: /22 hallgató/- 60 -magyar-történelem 11 magyar-latin 1 magyar-német 1 történelem-német 1 magyar-francia 3 történelem-latin 1 magyar-olasz 3 francia-német 1 Természettudományi Kar: /65 hallgató/ matematika-fizika 21 alkalmazott matematika 4 biológia-kémia 3 biológia-földrajz 15 földrajz-földtan 1 vegyész 22 Az elosztási helyekkel kapcsolatban kívánatosnak tűnik, hogy a jövőben a végzett kiváló hallgatók közül legalább néhány különböző kutató intézetnél nyerhessen elhelyezést. Helyes volna ugyanis, hogy a kutatóintézetek szakmai utánpótlásának biztosításá­ban súlyúknak megfelelően a vidéki egyetemek is rendszeresen részt­­vehessenek. Az elosztáson jelenlevő szervek kiküldöttei egyöntetűen

Next

/
Thumbnails
Contents