József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
A külföldi hallgatók számának növekedésével nagyobb figyelőiét kell fordítanunk azok életvitelére, normáira. Hatékonyabbá kell tenni eszmei-politikai képzésüket /marxizmus•- Lenini zraus tárgyai , magyar történelem, magyar országisme n-■■ ] / és nevelésüket. Jól át kell gondolni, mely területekről szükséges n külföldi képzés, némely társadalomtudományi szakon /pl. NDK-ban a történelem szak, Szovjetunióban a tudományos kommunizmus szak/ szerzett diploma tudásanyaga nem fedi az itthon szerzett területeket és szintet. a felsőoktatásban részesülők megoszlása, képzési ágak, képzési szintek és tagozatok szerint A munka melletti tanulás lehetőségeit /köztük cl ár az önköltésges alapút/ már fentebb is támogattuk. VII. A tudományos kutatás . ./os kutatóhelyekké] i kapcsolat e'i hleg lie lyeseljük, de ehelyütt is le kell szögezni, hogy ez az elképzelés sokkal másabb, eredményesebb lehet Budapesten, aho"1 valóban intézetek sora dolgozik. Esetünkben pl. Szegeden ez nehezebben valósítható meg, s különösen kevés színvonalas együttműködés:' lehetőség van a társadalomtudományok., területén. A felsőoktatás belső szervezeti integrációja nem mindig talál, kellő helyeslésre. Jelenleg a mi területünk központi tanszékcsoport keretben dolgozik. Erinek előnyeit, nehézségeit most tanuljuk. /III. A felsőoktatás személyi feltételei A követelmények és az érdekeltség .'okozása A követelmények szigorításával és az ezt követő nagyobb erkölcsiés anyagi elismeréssel egyetértünk. A szakmai követelmények emelését általában helyeselték kollegáink. A segédszemélyzet fontosságával mi is egyetértünk. A káderpolitika fő feladatai A gyakorlati szakemberek oktatási; való bevonásával egyetértünk, de ezzel párhuzamosan úgy véljük, hogy a marxizraus-leninizmus oktatói kinevezés fettételében is elsődleges legyen a szakmai felkészültség. A mi terű .retünkön még mindég él a korább évtizedek gyakorlata, mely szerint a politikai elkötelezettség elsődlegessége még engedményeket is tehetett a szakmai területen. A- tanszékvezetői megbízás tervezett rendjével egyetértünk,