József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
- 9 -csoport előtti elismerő megnyilvánulása a gyakoribb. Általában mindenütt jobban igényelnék a fiatalok az elismerést, ami egyben inspiráció is lenne a további jó munkára.Az oktatómunka elismerése a pedagógusnapi jutalmazások során megtörténik. Itt is differenciált azonban a "kivitelezés”, mert pl. az ösztöndíjas gyakornokok automatikusan kapnak béremelést és jutalmat is, az egyetemi státuszban lévőknek ezt ki kell érdemelni. Már utaltunk arra, hogy gyakran nem kívánat tos módon a fiatalok megítélése döntően szakmai alapon történik, s az értékelésben nem mindig érvényesül a hármas követelménynek való megfelelés. A hármas követelményen alapuló értékelést egységesebben kellene alkalmazni a szakterületen. Vannak a fiatalok között olyanok, akik sok közösségi munkát vállalnak, ezért szakmai területen hátrányba kerülnek, mások elsősorban a szakmai munkára koncentrálnak és mellőzik a társadalmi tevékenységet. A tudományos ösztöndíjas gyakornokoknak pl. csak a szakmai elvárásoknak kell megfelelni, az oktató és társadalmi munkában való részvételük esetleges. Felvetődött, hogy az oktatómunka elismertsége sem egyértelműen megfelelő a területen. Annak ellenére, hogy jutalomban nagy számban részesülnek a fiatalok, a mögötte levő tartalmi munkát illetően az elvárások nem egységesek a különböző tanszékeken. KK jutalomban és az Akadémiai Pályázatokon elnyert díjazásban általában a kutatómunkában való közreműködés arányában részesülnek a fiatalok. Felvetődött azonban, hogy a KK munkák esetén is az lenne az igazságos, ha a fiatalokat azokba megfelelő feladatok adásával mindenütt bevonnák. Állami vagy KISZ kitüntetésben senki nem részesült. 4« Szociális helyzet A szociális helyzet megítélésénél ma már nem elsősorban a lakáskérdés a neuralgikus pont, mivel a garzonházakció és az egyetemi építési kölcsön biztosítása javított a lakáshelyzeten, megoldásra váró problémák természetesen még mindig vannak.