József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

<i2 si feladatai a laboratóriumi gyakorlatokra korlátozódnak, ma is fennáll. Ez részben érthető, s abból adódik, hogy a jelen felmérésünk csak a 30 éven aluliakra terjed ki. / A korábbi felmérésben ez a korhatár a 35 év volt/. A fiatalok többségének a véleménye szerint az oktató munka megbecsülése, elismertsége nem megfelelő, sokkal na­gyobb jelentőséget tulajdonítanak a tanszékek a szűkebb szakmai munkában történő előrehaladásnak, s elsősorban az szabja meg az illető fiatal tanszéken belül elfoglalt he­lyét. /Megjegyezzük, hogy ez azért is helytelen, mert az oktatómunka az esetek többségében szakmailag távol esik az illető kutatási témájától/. 3. Bekapcsolódás a szakmai munkába Nagymértékben függ a tanszék szakmai életétől, színvo­nalától a fiatalok szakmai fejlődése. Van tanszék, ahol a fiatalok közvetlenül a tanszékvezető szakmai irányítása a­­latt dolgoznak /Alk.Kémia/, többségük azonban a tanszéken belül önálló csoportokhoz kapcsolódik szakmai irányultsá­guknak megfelelően. Vannak olyan tématerületek, amelyek nem­zetközileg is jelentősek, mások elsősorban hazai érdeklődés­re számíthatnak. A csopprtok munkájának a színvonala termé­szetesen nem kis mértékben függ a témavezetőtől, s a témák­tól. A fiatalok megfogalmazása szerint vannak jól futó té­mák és témavezetők, s itt komoly szakmai perspektívák áll­nak előttük. Másutt a szakmai munkát jónak vagy megfelelő­nek minősítették. Témacsoportonként is vannak jelentős kü­lönbségek. A fiatalok többsége biztosítottnak látja a tan­széken szakmai fejlődésének feltételeit. A kutatási eszközök­höz mindenütt hozzá jutnak, bár ebből a szempontból a tan­székek felszeretlsége és ellátottsága különböző. Nemzetközi viszonylatban az egész Tanszékcsoport felszeretlsége, álta­lános ellátottsága, s különösen az import vegyszerekből va­ló ellátottsága hiányos.- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents