József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged

Előterjesztés a J/TE Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának módosítására. Előrebocsátások: 1/ A módosítás az Egyetemi Tanács 1984.júniusában tartott ülésén elfogadott javaslatokat tartalmazza sza­bályzat-szövegszerű formában. 2/ Az egyes módosított rendelkezések a teljes sza­bályzatba épülnek be, igy természetesen azokkal egység­ben értelmezendóek és alkalmazandóak. A 5/c pont helyébe a következő rendelkezés lén: "A hallgató speciálkollégiumot számbeli korlátozás nélkül felvehet. Ennek megfelelően a hallgató a kö­telezően választható speciális kollégiumokon túlmenő­en bármilyen kollégiumot felvehet a leckekönyvébe, de ezek osztályzatai nem számítanak be a félévi tanulmá­nyi dtlageredménybe. Ha a hallgató olyan tárgyat vesz fel, amely valamely további félévben kötelezőként elő van Írva, akkor legalább jó érdemjegy esetén a dékán felmentheti a későbbi félévben a tárgyat érintő óra­látogatottság alól, ilyenkor a korábbi érééwényét kell a tanulmányi átlageredménybe beszámítani. ” Szab,5/a pontjának módosított szövege: "A vizsgaidőszak általában egységes.” Az 5. pont a következő d/ alponttal egészül ki: ”Az előző alpontoknak a vizsgaidőszakra vonatkozó ren­delkezéseitől kivételesen el lehet térni akkor, ha valamely tanszék az általa oktatott tárgyak közül meg­jelöli azt /azokat/, amelyből /amelyekből/ félévközi vizsgát engedélyez és ennek feltételeit az illetékes tanszékcsoport megállapítja. Ezzel kapcsolatos eljárási előírások: da/ Minden tanszék /oktatási egység/ a soronkövetkező félévet előkészítő tanszéki értekezleten megvizs­gálja, hogy melyek azok az általa oktatott tárgyak amelyek tekintetében félévközi kollokviummal törté

Next

/
Thumbnails
Contents