József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
is. XYS-19 vétel 5 %-kal csökkentett mértékével kell figyelembe venni és km egységben meghatározni. Az autóbusz igénybevételnél az oktatási jellegű igénybevételt az oktatási rektorhelyettes, az egyéb igénybevételt a gazdasági főigazgató birálja felül. Az oktatási igénybevétel /kötelező tanulmányutak/ növekedése esetén csökkenteni kell a nem oktatási igénybevétel keretszámait. A teherautó igénybevétel csökkentése érdekében a palackszállitást szállítóvállalaton keresztül kell megoldani. Ennek előfeltételeként meg kell oldani a palackok központi tárolását is. A személygépkocsi igénybevételnél be kell tartani az ide vonatkozó takarékossági szabályokat. Magángépkocsi hivatalos célre való használata esetén a közforgalmi személyszállító eszközök menetjegyének bemutatási kötelezettségétől előzetes engedélykérés nélkül is el lehet tekinteni. Ez esetben is szükséges azonban, hogy az igénybevett magán személygépkocsi Casco biztosítással rendelkezzék. 1984. évre az állami költségvetés nem biztosította az 1984. évi működési kiadások fedezetét, mivel az áremelkedés ellensúlyozására szolgáló dologi automatizmust főhatóságunk csak az alapellátásra engedélyezte. Feladataink ellátásához tehát szükséges, hogy mozgósítsunk minden tartalékot és a költségvetés felhasználását a legmesszebb menő takarékosság szem előtt tartásával szervezzük meg. Célunk az, hogy elsősorban a működés legalapvetőbb kiadásait fedezzük, a korszerüsitésre eszközeink nincsenek. Szeged, 1983. december 21. gazdasági főigazgató