József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1983-1984, Szeged
dz ke I te rj i'ii’/. I.és AltajIsztika Tanszék Iábesitáaóre a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Az egykori Kolozsvári Tudományegyetemen Altajisztika Tanszék működött, amelynek utolsó vezetője Gombocz Zoltán volt. Az egyetem Szegedre kerülése után a Tanszék előbb Urál-Altaji Philológiai Intézet /1921-126/, majd Uralaltáji Nyelvészeti Intézet /1926-I940/ néven működött. Vezetője mindvégig Mészöly Gedeon volt. 1940-től 1947-ig az intézet feladatait a Magyar Nyelvészeti intézet vette át. 1947 elején a Magyar Nyelvészeti Intézetből kivált a Finnugor Nyelvészeti Intézet, amely ma Finnugor Tanszék néven működik. Mintegy 20 éves szünet után, 1968-ban újra megindult az altajsiztikai kutatás az egyetemen, a Finnugor Tanszék keretein belül. Róna-Tas András 1968-tól mint tudományos tanácsadó, 1973- tól mint cimzetes egyetemi tanár végezte az altajisztika oktatás bevezetését. Az illetékes szervek döntése alapján 1974- ben megindult a Karon az 5 éves altajisztika /B szakos/ képzés. Ugyanebben az évbeli nevezték ki Róna-Tas Andrást, a nyelvtudományok doktorát egyetemi tanárrá. Ot bizták: meg az ekkor létrehozott Altajisztika Tanszéki Csoport irányitásával. Az elmúlt 9 év alatt az Altajisztika Tanszéki Csoport mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban jelentős sikereket ért el. Oktatói-kutatói létszáma megnövekedett, javult segéderőkkel való ellátottsága. A jelenlegi létszám 8 fő + 1 óraadó. A tanszéki csoport könyvtára a céltudatos fejlesztés eredményeképpen ina már megfelelő alapot ad széles körű kutatói és oktató feladatok ellátására. Az óraterhelés az altajisztika B/ szakon heti 58 óra /I. évf. 10 óra, II-V. évfolyam 12-12 óra/. A tanszéki csopot kötelező és speciális kollégiumok tartásával kapcsolódik más szakok /magyar őstörténet, középkori egyetemes történet, magyar nyelvtörténet, finnugor nyelvészet/ oktatásaiba is, átlagosan mintegy heti 4 órában, tíhhez jenül még magyar és külföldi hallgatók posztgraduális képzése heti 20 órában, valamint a kari szintű speciális képzés /keleti vallások, kinai, arab, japán, perzsa?