József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1982-1983, Szeged
•lot A kor követelményeihez igazított Eötvös Kollégiumnak kell itt az egyetemen biztosítani a legkiválóbb vidéki hallgatók számára azt a közösséget, amelynek szükségességéről a fentiekben már esett szó. De felmerül a kérdés: megfelel-e, megfelelhet-e hivatásának ma is ? A helyzet ugyanis a kollégiumok által biztosított lehetőségek vonatkozásában az utóbbi 10-15 évben lényegesen megváltozott. Amig az egyetem két uj kollégiuma / Móra Ferenc Kollégium, Herman Ottó Kollégium/ fel nem épült, az Eötvös Loránd Kollégium az átlagost messze meghaladó színvonalú elhelyezést biztosított hallgatóinak. Például az 1960-as évek közepén a Bolyai Kollégiumban 10-14 ágyas szobákban laktak a hallgatók, az Eötvös-kollégisták viszont egy különálló, kertes gázban laktak, kényelmesen. Ez a különbség ösztönzően hatott mindazokra, akik be szerettek volna kerülni, mind/ azokra, akik ott laktak. Nem véletlen, hogy ez volt az Eötvös Loránd Kollégium újjáalakulása utáni történetének legfényesebb korszaka. A két uj kollégium felépülése, ami egyetemünk fejlődése szempontjából nagyon örömteli esemény volt, megváltoztatta, sőt visszájára fordította ezt az ösztönzési rendszert; fokozatosan az a helyzet alakult ki, hogy az Eötvös Loránd Kollégium a legrosszabb állagú épület két szintjét foglalja el, ami az egyetem gazdasági vezetői szerint is éppen a tűréshatáron van, és néhány éven belül le kell bontani, mert a többszöri aláducolósok, födómerősitések ellenére életveszélyes lesz. Tehát azt várjuk el legkiválóbb hallgatóinktól, hogy a legrosszabb kollégiumban lakjanak, és ott nyújtsanak az átlagost messze meghaladó teljesítményt. Ezt 1982. szeptemberétől az tetézi, hogy mindezért ugyanazt a magas, 600 Ft-os dijat kell havonta fizetniük. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a követelményeknek és a juttatásoknak ez az aránya nem felel meg szocialista társadalmunk legalapvetőbb elveinek. Ezért kell az előbb felvetett kérdésre úgy válaszolni, hogy a kollégium a vázolt körülmények között nem felel meg hivatásának. Nem felelhet meg hivatásának egyrészt, mert a kollégium nem tudja elérni azt, hogy a legjobbak átköltözzenek, másrészt, a beköltözött hallgatókra nem alkalmazható az Eötvös Kollégiumra jellemző követelményrendszer, mert annak nemteljesitése a legrosszabb esetben azzal jár, hogy a hallgató átköltözik egy másik - jobb körülményeket nyújtó ! - kollégiumba.- 3 -