József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1975-1976, Szeged
renciók tartását tervezzük, amelyeket az egyetemen bevált módszerek szerint képzelünk el szervezni, A kutatók közéleti tevékenysége igen sokrétű. Csak vázlatosan soroljuk fel a Laboratórium dolgozói által betöltött közéleti funkciókat. A Laboratórium kutatói közeit van MSZMP Egyetemi VB tag, Akadémiai Bizottsági tag, Minisztériumi Bizottsági tag, a Neumann János Számitógéptudomónyi Társaság Csongrád megyei szervezetének elnöke, egyik országos bizottságának elnöke, Környezetvédelmi Regionális Akadémiai Bizottság és Hazafias Népfront Bizottság tagja, Közlekedésbiztonsági Bizoltsógi tag, TIT megyei szakosztály titkár, több tudományos folyóirat szerkesztő bizottsági tag, stb. Meg kell azonban jegyezni, hogy az említett tisztségek a Laboratóriumnak csak néhány tagját érintik, ami az említeti személyek nagy mértékű túlterheléséhez vezet. A Laboratórium azonban nem csökkenteni, hanem inkább fokozni kívánja közéleti tevékenységét a fiatalabb munkatársaknak a közéleti szereplésbe való fokozottabb bevitele utján. ) A határozott idejű munkaviszony és a vezetői megbízatások rendszerének tapasztalatai A Laboratórium diplomás munkatársainak mintegy 30 %-a dolgozik határozott időre szóló munkaviszonyban. E téren a tapasztalataink rendkívül kedvezőek, mivel a beszámolási időszakban egyerien esetben sem került sor a munkaviszony megszüntetésére a szerzó'déses idő lejártakor. Ezt nem liberalizmus, hanem az a tény indokolja, hogy a Laboratórium igen kedvező helyzetben van, hiszen lehetősége nyílik a JATE-n kiképzett legjobb hallgatók között válogatni, az utánpótlás biztosítása céljából. (Az összes többi dolgozó - leszámítva a KK szerződéseseket - határozatlan időre szóló munkaviszonyban áll a Laboratóriummal.) A vezetői megbízások rendszere teljes átalakuláson ment keresztül a korábban említett szervezeti változások kapcsán. Fontos kiemelni, hogy a vezetési feltételek is átalakultak az uj munkarend bevezetésével. Mivel mindez a legutóbbi időkben történt, még nem tudunk a tapasztalatokról beszámolni. ) A nem kutatói besorolású dolgozók szakma? fejlődése és utánpót- Tésuk helyzete A Laboratórium személyi állományának valamivel több mint 50 %a (43 fő) nem kutatói besorolású dolgozó. Szakmai fejlődésük fel-