József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged
- 4 -Az év folyamán az állománygyarapítási tevékenységben fokozódott a szakreferensek közreműködése. Ma már a külföldi munkák mellett a hazai könyvek jelentős része is javaslataik figyelembevételével kerül beszerzésre* Az előrendezett anyagból három állományrészt emeltünk kis megtörtént az un. Eszterházy- s a szegedi Munkás-könyvtár végleges rendezése, 3 az iskolai értesítőknek a periodikák közé való beiktatása. Elkezdődött emlitett két könyvtár könyveinek feldolgozása is. Raktárunkban külön kezeljük azokat a könyveket, melyek felesleges többespéldányok, illetve a szegedi könyvtárak gyűjtőkörén kivül esnek. A korábbi években ezt az anyagot tervszerűen apasztottuk s évenként magyobb mennyiséget küldtünk el az érdekelt fővárosi, illetve megyei könyvtáraknak. Hitelünk szűkös volta azonban a postaköltség terén is fokozott óvatosságra kötelezett, igy ennek az anyagrésznek az apasztása az 1970. évben kisebb mérvű volt. A megkezdett munkának nagyobb ütemben történő folytatásával pedig kettős célt érhetnénk el: egyrészt a számunkra értéktelen könyveket a megfelelő hazai könyvtárba irányítanánk át. másrészt raktárunk egy részét felszabadítanánk, s nyomasztó raktározási.gondjaink ideig-óráig csökkennének. A könyvfeldőlgozás az elmúlt évinél kisebb mérvű volt. Ennek oka elsősorban a sokszorosító csoportban történt személyi változásokra vezethető vissza. Az év folyamán két, gyakorlattal rendelkező munkatársunk lépett ki szolgálatunkból. Néhány hónap alatt azonban az uj kartársak példás szorgalommal elsajátították a szükséges technikai ismereteket. Hátráltatta a csoport munkáját, hogy gyakori volt Optima-sokszorositási rendszerünknek más könyvtárak részéről történő tanulmányozása. Munkatársaink vendégeinkkel szívesen ismertették meg uj eljárásunkat, de ezek a gyakori látogatások a napi munkamenetet mégis csak zavarták. Meg kell azt is említenünk, hogy az Optima-gépeknek fővárosi