József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged

lesi bizottságok ezt ne reszortfeladatként kezeljék, hanem a Nevelési Konferenciára való felkészülést jelentse. Az ifjúságpolitikai határozatok és a kongresszusnak az egyetemi nevelésre való alkalmazása tekintetében elsősorban a tan­széki nevelőmunkára kell koncentrálni. A kongresszusi anyagban a felsőoktatási reformnak a folytatása is benne szerepel. Felszínre került az egész ok­tatási rendszer felülvizsgálatának szükségessége. Ez azonban nem jelenti azt, hogy uj reformra kerül sor, nem erről van szó, ellenkezőleg, az eddiginek a folytatásáról. Az oktatási rendszer felülvizsgálásának igénye elsősorban az alsó és középfokú oktatásnál jelentkezik. Hivatkozik a Népszabadság vasárnapi számában megjelent cikkre, amely leszögezi, hogy az elkövetkezendő egy-két év a vizsgálódást fogja jelenteni. Ebben a mi egyetemünk érdekelt lesz nemcsak a gyakorló is­koláink révén, hanem általánosan, minden bizonnyal mint ta­nárképző itézmény is, a kongresszus után ez még hangsúlyo­zottabban jelentkezik. Srbejelentések napirendi pontnál külön szó lesz egyes oktatási segédanyagok problémájáról. Az oktatással kapcsolatos kérdések előtérbe kerülése, a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülése, nevelési, agitativ támpontot ad a tanárképző karok kezébe. A fizikai dolgozók gyermekeinekhelyzetét, esetleges lemorzsolódásuk okát vizsgáló - néhány évre vjaszatekontő - felméré most van folyamatban. Erősiteni és bőviteni kivánja egyetemünk a Természettudományi Kar által bevezetett gyakor­latot, mely a fizikai dolgozók gyermekeinek a felvételre való segitését szolgálja. A kollégiumok helyzetével foglal­kozó, a Népi ellenőrzési Bizottság által végzett felülvizs­gálat anyaga hasznosítható e témával kapcsolatosan. A kongresszus különböző dekádjaiban a nők helyzete előtérbe került. A szakszervezet vállalkozott ezzel kapcso­latosan egy felmérés elvégzésére nemcsak a dolgozó nők, hanem - figyelembe véve a hallgatók nemenkénti megoszlási arányát - a nőhallgatók vonatkozásában is.

Next

/
Thumbnails
Contents