József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged

1972. évi gazdálkodási irányelvek Az 1971* évben kialakított gazdálkodási irányelveket javasolom 1972. évben is érvényben hagyni. A pénzügyi keretek további decentralizálása nem látszik szükségesnek. A költségvetési keretek karonkénti és tanszékenkénti szétosztásá­nál a TKFA keret külön kerül feltüntetésre. A gazdálkodási elv e területen sem változik, tehát továbbra is egyfajta keretet kezelünk, csupán a TKFA külön nyilvántartása szükséges, a kuta­tási beszámoló elkészítésének megkönnyítése céljából. A gazdálkodó egységek továbbra is döntési joggal rendelkeznek, az őket érintő legfontosabb gazdasági kérdések vonatkozásában. Joguk van a megrendelések előkészítésére, az előzetes tárgyalások lebo­nyolítására, a konkrét megrendelések - kötelezettségvállalás - azonban csak a Gazdasági Igazgatóságon keresztül bonyolíthatok le. A karoky tanszékek által közvetlenül leadott megrendelések nem tekinthetők érvényesnek és ez alapján a Gazdasági Igazgatóság fizetési kötelezettséget sem vállalhat. Külön gondot kívánunk fordítani a karok által leadott megrendelések gyors továbbítására és a karok állandó, rendszeres tájékoztatására. A decentralizált gazdálkodási módszer bevezetése lehetővé teszi az önálló gazdálkodó egységek önálló gazdálkodását. A tanszékek azonban nem önálló gazdálkodó egységek, gazdálkodásukat csak a karokon keresztül bonyolíthatják le. A karok felelősek a tanszékek gazdálkodásáért. A tanszékeket az egyetem központi szervei közvet­lenül nem támogathatják /csak a karon keresztül/, a tanszékek sem vállalhatnak kötelezettséget a kar tudta nélkül /illetve csak a tanszékek rendelkezésére bocsátott hitelkeret erejéig/. A gazdálkodó egységeket és tanszékeket rendszeresen tájékoztatjuk kereteik felhasználásáról és a kötelezettségvállalásról. A gépi feldolgozásu hitelnyilvántártó lapok egy példányát 1972. I-III. negyedévben negyedévenként, a IV. negyedévben havonként juttatjuk el a gazdálkodó egységeknek és a tanszékeknek. Ezek a nyilvántar­tások feleslegessé tehetik a tanszéki nyilvántartást.

Next

/
Thumbnails
Contents