József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged
Egyetemünk Tanácsa, a tanév I.rendkívüli ülésén /1970.nov. 16./ állást foglalt Központi Lektorátus létesítése tárgyában. A határozat értelmében a jelenlegi kari lektorátusokból egy központi egység kialakításának lehetőségét, a tárgyi és személyi feltételeit, szervezeti keretét, az elhelyezés kérdését, valamint a teljes szervezeti kifejlődés körülményeit egy bizottság mérte fel. A bizottságnak a szervezeti formát illetően kialakult véleményét javaslatként az alábbiakban terjesztem elő: A Központi Lektorátus megszervezése több évig tartó folyamat és teljes szervezeti kifejlődésének különböző szubjektív, és objektiv feltételei vannak. A Központi Lektorátus kiépülését reálisan 1973 évre tervezhetjük, mert ekkorra alakítható ki mind a végleges szervezeti keret, mind pedig az az elhelyezési és anyagi bázis, amely alapján a központosítás előnyei teljes mértékben élvezhetők lesznek. A Központi Lektorátus létrehozása érdekében teendő intézkedéseknek több isa van. Az első és a legszükségesebb lépés a lektorátus vezetőjének rektor által való kinevezése. Ezután indulhat meg a lektorátus eddigi szervezett kereteinek a fokozatos átalakítása. A megbeszélés résztvevői a lektorátus szervezeti átalakításával kapcsolatban a következő problémákat tárgyal1. / Az egység elnevezése: JATE Nyelvi Lektorátusa. Élén a rektor által kinevezett Lektorátus Vezető áll. A vezető gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyek a JATE Szerve-, zeti és Működési Szabályzatának 45-47 §-ában vannak felsorolva. 2. / A lektorátus három, karokra kihelyezett csoportból áll, ez utóbbinak a vezetését a Kari Lektori Csoportvezető látja el. A kari lektori csoport vezetőjének kinevezése, illetve a lektorátusi csoport szervezeti kereteinek kialakítására a lektorátus vezetője az illetékes kari dékánok meghallgatásával tesz előterjesztést a rektornak. A lektorátus 1973-ra történő teljes kialakulásáig az átmenetihelyzetben a karok vezetői minden ügyben a lektori csoportvezetőkkel tartják a kapcsolatot. A csoportvezetők szükségnek megfelelően informálják ezekről az ügyekről a Lektorátus Vezetőjét. ták meg: