József Attila Tudományegyetem Rektori Tanács munkaértekezletei, 1966-1967, Szeged

1966. november 10., rektori munkaértekezlet

2 z érdekelt hallgatók által kitöltött kérdőíves rendszert is felhasa— lezárása utáni tapasztalatokból levont általánosan az volt, hogy egy év tapasztalatai nem elegendők áltálé. Az első év Lalakult vélemény eredményességének elbírálásához s ezért a 'O'* témával ne képzési rend aló foglalkozásra újabb tapasztalatok szerzése után kell visszatérni. Művelődésügyi Minis térium Tudományegyetem és Pedagógusképző Pőosz- - plya erre figyelemmel javasolta a Jogi Szakbizottságnak, hogy az 1S65* igusztus 1—t-ől 1966. január 31-ig tartott■ zárógyakorlat után foglal­­azzona kérdéssel és adjon állásfoglalást. A Jogi Szakbizottság az elc­­iszitő anyag elkészítésével a József Attila Tudosaányegyetem Állam- ás igtudományi Karának dékánját bizta meg. témával kapcsolatos előterjesztésemet ennek megfelelően az alábbiak­ul annak előrebocsátásval adom elő, hogy az előadmány összeállításánál supán a múltévi államvizsga eredményeket vehettem figyelembe, továbbá >§y az anyag összeállításánál felhasználtam az omlitett kari ülés Lőadmányoket, kari vitákat, illetve a miniszterhelyettesi feljegyzést. Linduló pontként joggal szögezhető le, hogy a második zárógyakorlatos Lklus befejezése után is lényegében ugyanazok az alapproblémák mutat­ásnak a zárógyakorlatos rendszerrel kapcsolatoson, mint amelyeket már ; első év után is ászlelni lehetett. Ebből következően nem kevesen-a írógyakoriatos rendszer megszüntetését javasolják úgy, hogy a VIII. élévet követően jogosítanák fel a hallgatót az államvizsga letételére; felkészülési idő alatt a ha-Igató továbbra is tanulói viszonyban álla­­ío. Mások ugyancsak a zárógyakorlatok megszüntetését tartják célszerű­ik, de a jogászképzés idejét 10 félévben állapítanák meg. Végül van .yan vélemény, mely fenntart ondónak Ítéli továbbra is a zárógyakorlatos ndszert, o jelenlegihez képest azonban nem csekély módosításokkal. jgitélésem szerint o.z ismertetett megoldási lehetőségek között elvi .apón a legmegfelelőbbet kiválasztani csak akkor lehet, ha egyértcl­­ivé tesszük a záró gyakoriatos rendszer^ célját. Az említett utasítás i pontjában, foglalt c'éíleitüzés^'tür általános Ja hhoz, hogy megfelelő .igazítást adjon. szakmai zárógyakorlatok vonatkozásában elvileg és vagylagosan három ílkitüzés megvalósítása képzelhető cl: a/ A szakmai zárógyakorlatok döntő célkitűzése az, hogy a haliga­­) a nyilc féléves elméleti képzés után megfelelő gyakorlati ismerete­it szerezzen. A 6 hónapos gyakorlati idő mintegy kezdetét jelenti a íokositott képzésnek. Ebből következőleg már ezen idő alatt arra kell irekedni, hogy elsajátítsa a munkakör betöltéséhez szükséges adminisz­­•ativ-technikai tudnivalókat s minél előbb - bár kezdő fokon, - de ’demi ügyviteli tevékenységet lásson el. E célkitűzést nagy mértékben ;olg'* ‘zon a helyet tölti, _álja az, ha a hallgató szakmai zárógyakorlatát .ol később végleges munkaviszonyt vállal. b/ A másik célkitűzés a szakmai Bárógyakorlatokat okészitő fázisként értékeli. Eszerint a. cél az, hogy hónap alatt megismerje az államvizsga tárgyak legfontosabb gyakorlati unatkozásait, olyan gyakorlati ismeretanyagot szerezzen tehát, amely az államvizsgára a hallgató a gfclelően szolgálja az államviz méretét. Az vetélményéknek i myag egész gy a koriéti foglalkozást }11 alárendelni. •lse játitását e szerint az és korszerű államvizsga­&g.: Dr.Vártey« Slsz,; 13 péld.

Next

/
Thumbnails
Contents