József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
A levelező oktatás tapasztalatai és problémái a Természettudományi Karon w Karunkon Jelenleg kétféle levelezőlcépzéa folyik: 1, egyéni és 2, szervezett . 1«/ Az egyéni levelezők a gyakorlatokat együtt végzik a nappali tagozattal, létszámuk 2-4 fő egy-egy évfolyamon. Problémát azért okoznak e hallgatók, mert az amúgy is túlzsúfolt laboratóriumok velük méginkább azzá válnak. Ennek az oktatási formának^fenntartása szükséges, fontos szeiapont azonban, hogy egyéni levelező hallgatóként csak azok nyerjenek-fölvételt^ akiknek munkájuk ellátásához valóban szükséges az oklevél megszerzése. 2,/ A szervezett levelező oktatás kétféle: érettségizettek számára /csak matematika szakon és csak egy évfolyamon/ és főiskolát végzettek számára* Ez utóbbiak részére a biológia és földrajz szakon rendszeresen folyik a 2, valamint aN2,5 éves képzés, matematika szakon azonban csak a 3 éves képzés folyik, az is csak minden második évben. A közbeeső években a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatja a 3 éves képzésben résztvevőket. A levelező oktatás jelentős megterhelést jelent az érdekelt tanszékek oktatói számára, különösen a Bolyai Intézetben, ahol csak külső előadók bevonásával tudják e feladatot maradéktalanul ellátni. A külső előadók részben mint félállásúak, részben pedig mint óradijasok oktatnak. Ezzel kapcsolatban az a probléma merült fel. hogy eddig az óradijasok által tartott konzultációk anyagából a kollokviumokat a konzultációt vezető tanár helyett a Bolyai Intézet a saját oktatóira bizta, noha kivánatos lenne, hogy a konzultációt vezető tanár és a vizsgáztató személye azonos legyen. Az lenne a legcélszerűbb, ha a foglalkozások tartását - legalább az alapvető kollégiumoknál - intézeti oktatók látnák el, ez azonban az oktatók nagyfokú elfoglaltsága miatt nem mindig oldható meg. Ezen a téren azonban az utóbbi időben javulás mutatkozik, mert több esetben sikerült elérni^ hogy többféléves tárgyat végig ugyanaz az előadó tart. Csak külső előadóval tudja a Gazdasági Földrajzi Tanszék is ellátni az Általános gazdasági földrajz c, kollégiumot, A kát évvel ezelőtt bevezetett egyszakos tantervek általában jónak mondhatók, csupán a matematika szakon bizonyult kevésnek a foglalkozásokra biztosított óraszám. Emiatt minden tárgyalásra kerülő témát nem lehet részletesen, aprólékosan megvilágítani, és ezért a hallgatók tudása sokhelyütt hézagos és nem elágge alapos. Ilyen szempontból érződik a számolási gyakorlatok hiánya. Ezzel kapcsolatban elhangzott az a javaslat, hogy gyakorlást célzó példákat /házi feladatokat/ kapjanak a hallgatok, amelyet a következő foglalkozás alkalmával ellenőriznének. A levelező oktatás szervezésében elért eredmények közül a matematika szakon talán a konzultációk beosztásának módja a legjelentősebb, A konzultációkat egyrészt a félév elejére tömöritettük /ily módon a vizsgák előtt az anyag elsajátítására elegendő idő áll rendelkezésre/, másrészt kétnapos konzultációkat vezettünk be. A hallgatók kéthetenként pénteken ós szombaton Szegeden vannak, igy a konzultációk hatékonyabbak, a hallgatókat is megkíméljük néhány utazástól, ami időben és anyagiakban egyaránt takarékoskodást jelent, A tankönyv és jegyzetellátás az utóbbi időben javult. Az ellátás a matematika szakon algebrából ás geometriából, valamint az ábrázoló geometriából^a legjobb. A Bnnach-könyv megjelenésével analízisből is javulás^történt. Nincs azonban megfelelő jegyzet vnlószinüságszámitásból és projektiv geometriából. Nincs még sem könyv, sem jegyzet' Stecillapszám: ttk, 27S