József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
Növényszervezettanból és Állatélettanból sem, A levelezők pl. ezekből a tárgyakból a nappali tagozatos hallgatók jegyzeteit szerzik meg, s azokból készülnek. Mivel a levelezők szama erősen lecsökkent, ez az eljárás megoldhatónak látszik, A földrajz szakon a tankönyv- és jegyzetellátás kifejezetten rossz, részben azért, mert a használatos tankönyvek és jegyzetek elavultak, az utóbbi 10 év eredményeit nem tartalmazzák, részben pedig azért, mert vannak tárgyak, amelyekből egyáltalán nincs tankönyv, illetve jegyzet. Az uj reform követelményeinek megfelelő jegyzetek most készülnek, ezek megjelenése után a problémák - legalábbis néhány évre - megoldást nyernek. Javasoljuk, hogy a Minisztérium erélyesen követelje meg a jegyzetiróktól a határidők betartását, miután tapasztalataink máris azt bizonyítják, hogy a jegyzetirók a határidőket nem tartják be, A gazdaságföldrajzi tárgyak jegyzetei eredeti terv szerint 1965» junius 1-ig el kellett volna, hogy készüljenek,de még máig sem készültek el. A hallgatók az útmutatókat hiányolják, amelyeket még az elmúlt év végén küldtünk fel jóváhagyásra, de amelyek még a mai napig nem érkeztek meg. Mivel szükségesnek mutatkozott, egyes tanszékek az irattári, még jóvá nem hagyott példányokat, bocsátották a hallgatók rendelkezésére. Más tanszékek viszont a konzultációk tekintélyes részét fordították az útmutatók tartalmi ismertetésére. A levelező hallgatók tanulását nagymértékben hátráltatja a tanulmányi szabadság megvonása, illetőleg kiadásának csak az iskolai szünetekre 'Tikló korlátozása. A hallgatók nem tartják humánusnak ezt a rendelkezést0 mert ezzel menet közben változtatták meg a továbbtanulásnak azokat a feltételeit, amelyeket ők tanulmányaik megkezdésekor vállaltak. Továbbá, ezt a rendelkezést nem is a félév elején hozták, hanem a félév közepén«,' Nagyfokú megértésként értékelik a matematika szakos hallgatók a Tanulmányi Osztálynak azt a segítségét, hogy a rendelkezés megjelenése után uj konzultációs rendet koszit ,.ttj menet közben süritette a konzultációkat, hogy a hallgatóknak elegendő idejük maradjon a vizsgák előtti sikeres felkészülésrej a tanulmányi szabadság nélkül is. Ennek ellenére észrevehetően megnyilvánult a rendelkezés negativ hatása* A levelező hallgatók vizsgái igen elhúzódtak, nagy volt a vizsgahalasztások száma, a lemorzsolódás, sőt a vizsgaeredmények is romlottak. Ez a probléma a- Rért is élesen fellép, mert a hallgatók munkahelyükről általában kevés megértést és támogatást kapnak. Sokszor még az olyan munkahelyekre is Vonatkozik ez, ahol egyébként a továbbtanulást szorgalmazzák, A tanulmányi szabadságra vonatkozó rendelkezés várhatóan éreztetni fogja negativ hatását a szakdolgozatok készítésénél és az államvizsgákra való felkészülésnél is. Kívánatos lenne, hogy a jövőben csak azok nyernének felvételt az egyetem levelező tagozatára, ckik már középiskolában tanítanak, s valóban szükségük van a középiskolai tanári oklevélre. Ebben az esetben fontos lenne, hogy a továbbtanulókat a munkahelyük több megértésben és támogatásban részesítené, hogy a vállalt kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni.