József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
- 3 -1»/ Eredményes felvételi vizsga nélkül általában ne legyen módja senkinek levelező hallgatóként beiratkoznia- a levelezők felvételi vizsgáját a nappali tagozatosokéval együttesen; egyazon bizottságok előtt, egyazon követelmények felállításával kellene lebonyolítani. Hogy ki nyerjen felvételt egy szigorúan megállapított keretszámon belül,.s ki ne nyerjen, ezt elsősorban a felvételi vizsga pontszáma döntse el. 2. / A különböző jellegű num-nappali-tagozatu bölcsészettudományi kari oktatási formákat úgy kellene megosztani az ország három egyeteme között, hogy a legnépesebb szakokon /magyar, történelem, orosz, pedagógia/ az esti egyetemi képzést Budapest végezze, a hároméves és a hatéves levelező képzést pedig Szeged és Debrecen között ossza meg a minisztérium: vagy Szegeden , legyen csak hatéves, Debrecenben csak hároméves képzés, vagy megfordítva. Ha t,i. Karunkon továbbra is kétféle /három és hatéves/ tanterv szerint kell egyidejűleg foglalkozásokat szerveznünk, akkor a feljebb /I.4.pontban/ emlitctt oktatólétszám-elégtelenség valóban elviselhetetlen méreteken ölt majd, mihelyt az uj levelezési rendszer az eddiginek közel dupláját kitevő óraszámai érvényesülnek nemcsak az I«, hanem a magasabb levelező évfolyamokon is., 3. / Ami a levelező hallgatókkal való foglalkozások időbeosztását illeti, erre vonatkozóan két egymással szemben álló nézetnek vannak hivei a kari oktatók között; a/ Az egyik szerint egészében fenntartandó az idén alkalmazott eljárás. A levelezők két-három hetente szombatonként jelenjenek meg a Karon szervezett foglalkozásokon. E nézet hiveinok fő érve: a levelező hallgató!'! készülésének folyamatosságát ^sak ez az eljárás biztosítja /az átlag levelező hallgató addig kézbe sem szokta venni a tankönyvet, jegyzeted vagy kötelező olvasmányt, arnig az első foglalkozás meg nem történt,/ E nézet ellenfeleinek főérve: a levelezők nem tudnak, vagy a magas költségek miatt nem akarnak Szegeden szállodába menni; éjszakai utazás után szellemi koncentrálásra .kép+e lenül, kimerült állapotban vesznek részt a foglalkozásokon; az utolsó órákról elkéredzkednek, hogy elérjék a vonatot; egyszóval nincs sok köszönet az ilyen foglalkozásokban. St.sz.: 28OI/I966.Készült: 20 pld-ban, Eng.: Biró János kari titkár.