József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
3« Rádi Péter elvtárs utasítására a Természettudományi Kar összeállította rangsorolt műszerlistájáti azt kimutatás formájában a Művelődésügyi Minisztériumhoz eljuttatta* Kifogásoljaf hogy ennek sorsáról értesítés a Minisztériumból még a mai napig sem jött* Elnök* Az elmondottakhoz hozzáfűzi, hogy tisztességes koldusok módjára igyekeztünk igényeinket mérséhblni, illetve racionalisztikusan Összeállítani* Izotóp Laboratóriumot állítottunk fel, hogy mindenfajta igényt ki tudjunk elégíteni* A biológiai tanszékek e vonatkozású igényét nem elégítettük ki* Mig másutttazt másként csinálták* b/ Említést tesz a folyóiratok és a szakkönyvek beszerzése terén mutatkozó visszaesésről* Megjegyzi, hogy e téren mutatkozó szükségletnek csak a fele áll rendelkezésre annak ellenére, hogy a devizás könyvek megrendelését nagy körültekintéssel intézték és a duplumok megrendelését mellőzték* Emiatt komoly nehézségek lesznek a jövőben* Az általános gazdasági racionalizálás alkalmával el rendelték az Actáknak 10%-al való csökkentését* Ennek a rendelkezésnek a linális végrehajtása káros* Országos viszonylatban e rendelkezésnek kiadása helyes, mert megszünteti az oktalan papirpazarlást* De évtizedekre eredményesen visszatekintő Acták megjelenésének 10/v-al való csökkentése nem lehet célja e kiadott dendeletnek* Ez visszatetszést szült* Javasolja, hogy a megalakítandó tanszékek érdekét szem előtt tartva helyes lenne már most megbízást adni azoknak, akik hivatottak lesznek a kialakítandó tanszékek vezetésére* Különösen súlyozott szerep jut e téren a megalakítandó Biológiai Tanszékeknek* Évek óta tervezés folyik a Biológia-Kémiai Tanszék, a Biológia-Fizikai Tanszék és a Mikrobiológiai Tanszék felállítása ügyében* Egyes tervezett tanszékek vonatkozásában a megfelelő tudományos fokozattal rendelkező egyetemi tanárok is adva vannak* Kéri, hogy a Természettudományi Kar kapjon felhatalmazást a hivatalos személyek megkeresésére, akik mint később felelős vezetők vegyenek már most részt a tanszékek kialakításában* Így megfelelő törzsgárda alakulhatna ki és ez feltehetően jó eredménnyel járna* Javasolja továbbá az Izotóp Laboratórium és a Kolloid Kémiai Laboratóriumnak önálló tanszékké való fejlesztésének engedélyezését* Kéri továbbá a Geometriai Tanszék vezetői állásának sürgős betöltését*-5-