József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged

II. kötet - 1994. június 30., XII. rendes ülés

Tárgy: Észrevételek a JATE SZMSZ tervezetéhez Dr. Szabó Imre a JATE Kancellára Helyben Tisztelt Kancellár Ör! Az Egyetemi Tanács legutóbbi ülésén történt megállapodásnak megfe­lelően a JATE SZMSZ tervezetéhez kapcsolódó észrevételeinket, ill. javaslatainkat az alábbiakban foglaljuk össze. Megjegyezzük, hogy az SZMSZ tervezet véleményezési lehetőségével korábban már éltünk, azonban észrevételeink egy része vagy nem, vagy csak részben nyert megfogalmazást, ill. értelmezést. 1. A 7. § (1), a 10.§ (1), (2), és a 14.§ (1) bekezdésekben van szó az MKM kutatókról. Ezen alkalmazás ismert forma egyetemünkön, és várhatóan a 10.§ (2)-ben adta lehetőségekkel élni is fognak a tanszékvezetőink. Ennek kapcsán javasoljuk az egyetemi oktatókkal való összehasonlításban az ekvivalencia [ill. a "megfelelősség"] meghatározását, nevezetesen: egyetemi tanársegéd-tudományos segéd­munkatárs, egyetemi adjunktus-tudományos munkatárs, stb. Az a megoldás is elképzelhető, hogy a hiányolt felsorolás a már korábban elfogadott 2. sz. mellékletbe kerül. 2. A 8.§ szerint a 2.sz. melléklet tartalmazza az oktatói-kutatói alkalmazás. az előmenetel és a folyamatos alkalmasság követel­ményeit. A hivatkozott szabályozás ennél lényegesen szőkébb, to­vábbá csak négy oktatói, ill. a 14.§ (1) szerint a megfelelő kuta­tói kategóriáról /egyetemi tanár, docens, adjunktus, tanársegéd/ szól, az egyéb oktatókról nem /pl. nyelvtanár, testnevelőtanár, stb./. Egy másik megoldás: a 8.§, ill. a 9.§ (1)-ben hivatkozott 2. és 3. mellékletet úgy módosítjuk, hogy az megfeleljen a 8, ill. 9.§. (1)­­ben leírtaknak. 3. A 11. § (1) bekezdésben szereplő hivatkozás helyesen: (4. sz. melléklet), a 11.§ (2) bekezdésben a hivatkozás helyesen: (5. sz. melléklet). A 14.§ (1) bekezdésében a helyes hivatkozás: (2. sz. melléklet). 4. A VI. fejezet (7. oldal) a "csak pályázat útján betölthető egyetemi munkakörök"-et részletezi. Nem tisztázott azonban, hogy a 18. § (1) d) alpontjában felsorolt munkakörökben szereplők pályázatai mely bizottság, testület, vagy személy által válnak alkalmazási javaslattá? Elképzelhető, hogy a 18. § (6) bekezdést nemcsak a (2), (3) bekezdésre, hanem az (1)-re is vonatkoztatjuk. 5. Az ET a 22.§ (1) bekezdés szerint saját bizottságainak is átad­hat hatásköröket. Ennek gyakorlásáról azonban a 26.§ (1)-ben nem történik említés.

Next

/
Thumbnails
Contents