József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged
II. kötet - 1994. április 7., VIII. rendes ülés
— 10 — Az Egyetemi Tanács véleményt nyilvánít Az Egyetemi Tanács véleményt nyilvánít minden, az Egyetemet érintő és felettes szervek döntési hatáskörébe tartozó ügyben. Az Egyetemi Tanács ellenőrző munkája során a) évenként beszámoltatja a rektort, b) kétévenként beszámoltatja a kancellárt és a gazdasági igazgatót, c) háromévenként beszámoltatja a dékánokat, d) munkatervében meghatározott módon beszámoltatja a központi intézmények vezetőit, e) beszámolót kérhet — a politikai és társadalmi szervezetek kivételével — az Egyetemen működő minden szervtől és közösségtől. (5) Az Egyetemi Tanács a hatáskörét — a (7) bekezdésben foglalt kivételekkel — a rektorra, illetve más egyetemi testületre, bizottságra, közösségre vagy tisztségviselőre átruházhatja. Az átruházott hatáskörök gyakorlásáról az érintett testületnek, bizottságnak, közösségnek és személynek rendszeresen be kell számolnia. (6) Az Egyetemi Tanács átruházza hatáskörét a) a kari tanácsokra — a kari tantervek meghatározása, illetve jóváhagyása — a kari szabályzatok megalkotása — a tudományos programok meghatározása és kutatási eredmények értékelése — a kari tanszékcsoportok szabályzatának jóváhagyása b) ahol tanszékcsoportok működnek, ezek tanácsaira — a szakmai illetékességükbe tartozó tantervek meghatározása — a tudományos diákköri munka segítése és szakmai irányítása formáinak megállapítása ügyében. (7) Az Egyetemi Tanács átruházott hatáskörét másra átruházni nem lehet. Az Egyetemi Tanács nem ruházhatja át a) állásfoglalási jogát az Egyetem oktató- nevelő- és tudományos munkáját, szervezetét és fejlődését alapvetően érintő kérdésekben, b) a saját szervezetének és munkarendjének meghatározását, c) a fejlesztési programok, tervek meghatározását és a költségvetésben biztosított összeg felhasználásának elfogadását, d) az Egyetem egészét érintő szabályalkotást,