József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1993-1994, Szeged

I. kötet - 1994. március 3., VI. rendes ülés

A József Attila Tudományegyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem között kötendő szerződés tézisei A József Attila Tudományegyetem Allam-és Jogtudományi Karának véleménye szerint a Kecskeméten létesítendő jogász­­képzés kapcsán megkötendő több oldalú szerződésben a követ­kezőket kívánatos rögzíteni. 1/ A szerződés hatálya: A szerződés, megkötésétől számított tíz évre szól, ad­dig felbonatani nem lehet, azonban a felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az ötödik évben nyilatkoznak arról,hogy újabb 5+5 évre vállalják-e a szerződés fenntartását és ha igen akkor milyen feltételek mellett. 2/ A diplomát a két egyetem közösen adná, amiből követ­kezően a Leckekönyvet a két egyetem rektora írná alá, és ugyancsak ők írnák alá a diplomát is, amely a hagyományoknak megfelelően latin nyelvű lenne. 3/ A képzés felett a teljes szakmai felügyeletet a Sze­gedi Jogi Kar látná el. A Jogi Kar gondoskodna megfelelő felkészültségű oktatókról és amennyiben az oktatásban nem a Jogi Kar állományában tartozó személy venne részt, úgy ahhoz a Jogi Kar dékánjának a hozzájárulására van szükség. 4/ A szakmai felügyelet kiterjed az oktatásra és a ta­nulmányi rend feletti szakmai ellenőrzésre.(Dékáni Hivatal, tanulmányi osztály ) 5/ A szakmai felügyeletnek a következménye, hogy a Lec­kekönyvet belül a Jogi Kar dékánja Írja alá. 6/ Az előadók és egyéb akkalmazottak a Károli Egyetem alkalmazottai illetve megbízottai, ennek megfelelően a Ká­roli Egyetemmel állnak jogviszonyban. 7/ A képzés anyagi fedezetét és a gazdálkodás adminisz­trációját a Károli Egyetem biztosítja. 8/ A Jogi Kar átadja képzési tapasztalatait és ismere­teit (know-how), amely nem csak az oktatásra, hanem az admi­nisztráció megszervezésére és nyilvántartására is vonatko­zik .

Next

/
Thumbnails
Contents