József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1991-1992, Szeged

1992. március 30., VI. rendes ülés

- 13 -Andrássv Adél: Igen. Burger Kálmán: Volt egy összejövetel, amin részt.vett akkor még Szabó Dezső főigazgató a tudományos rektorhelyettes és az OTKA témafelelősök és ott az a határosat született, hogy a maradványok után valamilyen! átlag kamatot kapnak. A központi kiadásokra pedig von le bizonyos összeget, az egyetem. Nagynál István: Valóban született egy ilyen megállapodás, de a gazdasági főigazgató váltás, a minisztériumi revise és a belső reviziő miatt nem került sor ennek végrehajtására. Rektor: Kutatási célra rendelt pénzzel azoknak kell rendelkezni, akik azért megdolgoznak. Az OTKA folyósítás nem egyenletes volt olyan, hogy az egyetem előlegezet valamelyik OTKA tulajdonosnak. Azt javasolja és kívánja e következő tanácsülés elé hozni, hogy az egész OTKA ügyet válasszák el az egyetemi költségvetéstől, történjen külön OTKA számvitel és az OTKA felelősök érjék el az OTKA központnál, hogy a pénzt, részükre időben utalják le. Bor Zsolt: Született egy egyes ség, hogy az OTKA kamatokkal a tulajdonosok rendelkeznek, ha ezt a pénzt most szétosztják nekik nem marad semmi. Reirt or: Ez hitelezésrcT az Egyetem a megállapodás félodaias volt ugyanis az OTKA nem született megállapodás. Ettől függetlenül, ha i Tanács úgy dönt nem osztják most fel est az összeget. vállalta, hogy hozzájuthatnak ábbra is azt mondja, hogy az egyetem azt külön kezeli ezeket a pénzeket és negyedévente a kamatokhoz. Túlköltés esetén lehet az idei pénztől azt pótolni. Rektor: Kétféle negatív szám létezik, egyik az, hogy elköltötte­­e a pénzt a másik pedig, hogy megkapta- e vagy sem.

Next

/
Thumbnails
Contents