József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1989-1990, Szeged

1990. április 12., V. rendes ülés

5 tettein fel, hogy az egyetemi tanács kívánja-e a farok által csóvált kutya szerepéban önmagát felmutatni. Kévéi Ferenc: Tagja voltam annak a bizottságnak, amely az SZMSZ érvényben tartását próbálta segíteni egy átmeneti időszakra. Ebben a kérdésben nem joghézag van, hanem túl sok szabály van. Akkor pedig el kellene kezdeni alkalmazni az átmeneti időre az újakat. Hozzáteszem, nem egészen értem, hogy eddig általunk jónak tartott ügyről bizonyos egyéb szempontok alapján elkezd­jük azt mondani, hogy nevetséges demokrácia. Javaslatom, hozzon az egyetemi tanács titkos szavazással ha­tározatot, megkönnyítendő a munkáltató helyzetét. Róna-Tas András: Annak idején én tettem szóvá: nem lenne he­lyes a Gimnázium véleményének kialakítását befolyásolnunk. Nem akartam ezzel gátolni az egyetemi tanácsot saját véleménye kialakításában. Véleményem szerint szükség van az egyetemi tanács külön álláspontjára is, az egész egyetemi tanárképzés bázisának további sorsáról kell dönteni. Az egyetemi tanács állásfoglalása elkerülhetetlen. Személy szerint én Szalámin Edit alkalmassága mellett voksol­nék; meggondolandó, vajon ő ezek után elfogadná-e a megbízást? Ez azonban nem befolyásolhatja a mi állásfoglalásunkat. Javaslom: szavazzon az egyetemi tanács, abból kiindulva, hogy ez nem a gimnázium demokratikus állásfoglalásának a megkérdő­jelezése, hanem az egyetemi tanács demokratikus jogainak a gyakorlása. Rektor: Megemlítem: az nem merült fel, hogy itt Szalámin Edit ügyében szavazzunk, miután ő nem jelölt már, tekintettel arra, hogy a tantestület többsége őt alkalmatlannak tartotta az igazgatói tiszt betöltésére. Ezt természetesen tiszteletben kell tartanunk. Abban az esetben, hogy ha mozgástere volna az egyetemi tanácsnak és a rektornak ebben a kérdésben, akkor új pályázat kiírása felől intézkednék. Bodnár László: A gimnáziumi igazgatói állás betöltésével kap­csolatban olyan minisztériumi jogszabály rendelkezik - 1988-as módosítás az utolsó -, amelyik nem tesz különbséget egyetemek gyakorló iskolái és a tanácsi igazgatású gimnáziumok között. Rektor: Tehát titkos szavazást rendelek el Kánitz József igaz­gatói kinevezése ügyében. 63/1990. számú határozat Az Egyetemi Tanács Kánitz József gimnáziumi tanár igazgatói kinevezését a Ságvári Endre Gyakorló Gim­názium élére titkos szavazással 8 igen, 12 nem, 3 tartózkodom szavazattal nem támogatja. Szaszák Csaba: Mélységesen igazságtalannak érzem az Egyetemi Tanács határozatát, hiszen úgy szavazott, hogy érdemben sem­mit nem tudhatott meg Kánitz Józsefről. fi

Next

/
Thumbnails
Contents