József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1989-1990, Szeged
1989. december 21., II. rendes ülés
23 dományos etikát mellőző, a jóízlést sértő és a nemzetközileg elismert magyar antropológiát lejárató magatartást az Antropológiai Bizottság a mellékelt nyilatkozatával súlyosan elítéli, ellene a leghatározottabban tiltakozik. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy nevezett professzor jogvédelme indokolt, ezért tisztelettel kérem Rektor úr belátása szerinti szíves intézkedését." Úgy gondoltam, hogy a legmegfelelőbb az, ha bejelentem, hogy az egyetem e kérdésben Farkas Gyula mellé áll. A következő bejelentés az Ókortörténeti és Régészeti Tanszék nevének megváltozása. Az Ókortudományi Tanszékcsoport vezetője és Bölcsészettudományi Kari Tanács ülésén hozott határozat^ alapján, kérem az Egyetemi Tanács hozzájárulását, hogy az Ókori Történeti és Régészeti Tanszékek kettéválásával létrejött két önálló tanszék a József Attila Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszéke, illetve a József Attila Tudományegyetem Régészeti Tanszéke elnevezést vegye fel és használja. Hozzászólásokat kérek. Ha nincs megjegyzés, nyílt szavazást rendelek el a névváltoztatásra vonatkozó javaslatról. 123/1989. sz. határozat Az Egyetemi tanács nyílt, szavazással egyhangúlag hozzájárul ahhoz, hogy az Ókortörténeti és Régészeti Tanszék kettéválásával létrejött két önálló tanszék az Ókortörténeti Tanszék és a Régészeti Tanszék nevet vegye fel. Rektor: Az utolsó bejelentés a Magvar Őstörténeti Kutatócsoport létrejötte, amely az Altajisztika Tanszék keretén belül Róna-Tas professzor vezetésével működik. Van-e valakinek egyéb bejelentése? Ha nincs, megköszönöm a részvételt. Az Egyetemi Tanács minden tagjának, meghívott vendégeinknek nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok. Az egyetemi tanács ülését bezárom. K.m.f. Hitelesítők: Szilágyi Zsuzsanna gimnáziumi tanár Dr. Csákány Béla rektor Törőcsik Tamás egyetemi hallgató Dr. Tóth Károly főtitkár