József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged

1989. január 26., III. rendes ülés

19 Az egyetemi Tanács az 1989. évi költségvetés felosztását nyílt szavazás útján két tartózkodással elfogadta. Rektor: Egyetért-e az Egyetemi Tanács a következő' három pont­tal? Tehát: a gazdasági fó'igazgatót utasítja* e arra, hogy dol­gozza ki a várható költségvetési hiányt, felhív-e engem, hogy ezt a hiányt hivatalosan kérjem meg a minisztertől, és egyet­ért-e azzal, hogy a Karokon belül is kiterjesszük a rovatokról független gazdálkodást? 3/1989. számú határozat Az Egyetemi Tanács nyílt szavazás útján egyhangúlag úgy döntött, hogy utasítja a gazdasági fó'igazgatót arra, hogy az egyetem alapellátásából hiányzó költségvetési összeget 1989. február 28~ig dolgozza ki, s a rektort felhívja arra, hogy ezen összeget a minisztertől kérje meg. Ezzel egyidejűleg a gazdasági egység vezetőket felhatalmazza az Egyetemi Tanács, hogy az egyes rovatoktól függetlenül gazdálkodjanak, de ezzel költségvetési hiányt nem okozhatnak. Rektor: Szeretném megemlíteni, hogy Egyetemünk két ismert és tisztelt professzora, Krajkó Gyula és Veres József februárban betöltik a 60. életévüket. Én az Egyetemi Tanács nevében is köszöntöm őket. A III. napirendi pontunk az Állam* és Jogtudományi Kar dékán­jának személyére javaslattétel. Tisztelt Egyetemi Tanács! A jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzatunk szerint a Rektornak kell előterjesztést tenni erre vonatkozóan. Az előterjesztést az Egyetemi Tanács tagjainak kiküldtem feltehetően mindenki megkapta. Az Egyetemi Tanács amennyiben egyetért eszel, ezt javaslattá teszi, és e javaslat alapján a miniszter által leadott hatáskörben az egyetem rektora foganatosítja a megbízást. Az elmúlt hetekben az Állam- és Jugtudományi Karunk dékánját, Dr. Vastagh Pált a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága elsőtitkárává választotta, illetve ugyenezen bizottság Szalay Istvánt tagjává választotta. Amikor mindket­tőjüknek - magam és az Egyetemi Tanács nevében - szívből gra­tulálok, kifejezem azt a reményemet is, hogy ezek az örven­detes személyi változások erősíteni fogják mind a Magyar Szocialista Munkáspárt pozícióit az egyetemen belül, mind az egyetem pozícióit a régión belül. És erősítik a régió pozícióit is, mert magas szakmai képzettségű, az oktatás ügyeiben jára tos kollégáink kerültek ezekre az igazán megtisztelő vezetői posztokra. Ezt követően vitára bocsátom az Állam- és Jogtu­dományi Kar dékánjával kapcsolatos előterjesztést. A Kari sza­vazás, amelyet tartalmaz az előterjesztés utolsó bekezdése, azt mutatta, hogy alapvetően a helyzetmegítélés, legalábbis a Kari közvélemény szempontjából helyes volt. Van~e az előter­jesztéssel kapcsolatban kérdés? Van-e hozzászólás az előter­o/

Next

/
Thumbnails
Contents