József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. január 26., III. rendes ülés
16 térium jelenlévő képviselőihez szól. Én úgy tudom, hogy százalékszámítás gondját az jelenti, hogy nem tudjuk, hogy ez az 1,75 milliárd forint, amit a parlament az oktatás céljára megszavazott, hogyan osztódik a tekintetben, hogy a pedagógusok túlmunkadíjára fordítandó kb.0,5 milliárd forintot előbb leveszik ebből az összegből és azután osztják szét bértömegarányosan a köz- és felsőoktatás között, vagy fordítva, előbb történik meg a teljes összeg szétosztása és utána a közoktatásra jutó részből választódik le a félmilliárd forint. Nyilván azért folynak olyan típusú adatfelmérések, hogy a bértömegek arányát megfelelő módon ki lehessen számítani. Szeretnék erre a részben hipotézisre, részben kérdésre választ kapni a minisztérium illetékeseitől. Mikola Tibor: Engem ez a költségvetés nemcsak a legfontosabb tényszámaiban emlékeztet korábbi költségvetésekre. Kérdésem, hogy változtak-e nálunk is bizonyos szabályok a rovatgazdálkodás tekintetében? Vannak- e nagyobb lehetőségek vagy kötöttségek? Van-e valamivel nagyobb mozgásszabadsága az egyetemnek ezekben a kérdésekben? Tekintettel arra,hogy a minisztériumból is jelen vannak ülésünkön, én ezt egy következő tanácsülés témájához kapcsolódó kérdéssel is megtoldanám. Ha költségvetésben vannak bizonyos oldások a gazdálkodásban, nemigen tudunk lépni, mert olyan kicsi a keret. Talán nagyobb mozgástere lenne az egyetemnek a bevételével való gazdálkodásban, amelyeket viszont klülön szabályok kötnek. Várható-e ott liberalizálás? Rektor: Köszönöm szépen. Megkérem Szabó elvtársat válaszoljon a kérdésekre. Szabó Dezső: Az igazság az, hogy kötött gazdálkodásunk tovább nincs. A kiadott táblázatok szerint nekünk mégis rovatrend szerint kell gazdálkodni. A karoknak mi nem írjuk elő, hogy mit csináljanak a pénzükkel. Nem szűnt meg a rovatgazdálkodás, amit a miniszterelnök bejelentett. Rovatokon belül, mozoghatunk. Ez alól a reprezentáció, a társadalombiztosítás és a diákellátás a kivétel. Ezt a három rovatot nem lehet tiíllépni és nem lehet összecserélni sem. A bevételről annyit szeretnék mondani, hogy jelenleg is érvényes, hogy a saját bevételével az egyetem úgy rendelkezik, ahogy akar. A kötelező bevételnek viszont szabályai vannak.- Matúz Norbert: Lesz-e fedezet az egész költségvetésre? Ha megmarad továbbra is a rovatgazdálkodás, ezzel együtt megmarad a státus gazdálkodás is? Rektor: Elnézést, de közbe kell szólnom. Van egy egyetemi szabályzat, amely igen szigorúan korlátozza a státusok létesítését. Matúz Norbert: Talán furcsának tűnik, hogy egy hallgató az oktató érdekeit védi, de a tanársegédi, adjunktusi fizetések olyan alacsonyak, hogy szinte közelítenek a társadalmi létmik8