József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged

1988. március 10., IV. rendes ülés

- 17 -Rektor: Van-e kérdés, megjegyzés? Ilyen nem lévén, titkos sza­vazást kérek a 7»sz. jelölt Martonyi Éva docensi előléptetése ügyében. 23/1988»sz, Határozat Az Egyetemi Tanáos titkos szavazással 33 igen, 2 nem, 0 tartózkodom szavazat­tal többségében javasolja Martonyi Éva egyetemi docensi kinevezését. Kris tó Gyula; Az I.sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékre ki­irt pályázatra Dr. Ötvös Péter a tanszék 4l éves adjunktusa nyújtott be pályázatot, 1986-ban védte kandidátusi értekezé­sét, német nyelvből diplomával, ai goi nyelvből középfokú nyelv­vizsgával rendelkezik. 1974-ben filozófia szakos oklevelet is szerzett. 1972 óta párttag. Jelenleg a filológus pártalap­­szervezet tagja, a Harmadkor cimü folyóirat tanárszerkesztője. Igen kiterjedt és élénk nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, egy alkalommal 9 hónapos ösztöndijon volt Ausztriában, több nemzetközi tudományos konferencián szerepelt. Oktató munkája elsősorban a régi magyar irodalom, ezen belül is a reformáció, annak német kapcsolata, a paleográfiai stúdiumok és a retorika­történet körébe vág. Ötvös Pétert illetően a Kari Tanács olyan egyértelműen pozitív véleményt nyilvánított, hogy azt hiszem, hogy az ő esetében minden további, még számos meglévő érdem hangoztatása felesleges lenne. Rektor: Kérem az esetleges kérdéseket tegyék fel. Van-e meg­jegyzés? Ha nincs, titkos szavazást kérek a 8,sz. szavazólapon Ötvös Péter kinevezésére. 24/1988.sz. Határozat Az Egyetemi Tanács titkos szavazással 34 igen, 0 nem, 1 tartózkodom szavazat­tal többségében javasolja Ötvös Péter egyetemi docensi kinevezését. te

Next

/
Thumbnails
Contents