József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged
1988. április 14., V. rendes ülés
17 Várkonyi Zoltán: Törzsgárda-kitüntetés adományozása ügyében kérek szót Dr. Varga Ilona egyetemi docens képviseletében. A jogsegélyszolgálat vezetője 30 éves törzsgárda-kitüntetés megállapítása terén kérelmet adott be nyugdíjbavonulása alkalmakor.Varga Ilonának 1 éve hiányzott a 30 éves törzsgárda megállapításához. Méltányosságunkat részben azért kéri, mert 1958. augusztus 1-től a budapesti II. kerületi Ady Endre Iskolában tanított, az egyetem kikérése után áthelyezéssel került intézményünkhöz, másrészt pedig tekintettel dr. Varga Ilona oktatói munkájára, aktív társadalmi, közéleti tevékenységére, méltányosságból a törzsgárda kitüntetés megadományozását kéri. A kérelemmel a Bölcsészettudományi Kar dékánja egyetért, a Szakszervezeti Bizottság április 18-i ülése eqyhanqúlaq elfoqadta. 92/1988. sz. határozat Az Egyetemi Tanács nyílt szavazással, 34 igen szavazattal egyhangúlag úgy dönt, hogy Dr. Varga Ilona méltányosságból kapja meg a 30 éves törzsgárda-kitüntetést. Rektor: A közelmúltban - mint már az előző tanács üléseken említettem - felkeresett Nagy István, a Hazafias Népfront megyei elnöke, egykori makói parasztpárti országgyűlési képviselő, aki a megalakult Erdei Ferenc Társaság működéséről tájékoztatott. Az Erdei Ferenc Társaság indulása nem volt különösebben szerencsés, mert bizonyos szervezési átgondolatlanságok nehezítették. Egyetemünk oktatói közül csak ketten léptek be az Erdei Ferenc Társaságba. Nagy István bizalommal fordult hozzám és elmondta, hogy a társaság működésének fejlesztésére, továbbfejlesztésére nagy hatást gyakorolna, ,ha olyan magas színvonalú értelmiségi műhelyek is tagjaivá válhatnának, mint az egyetem. Mindezek alapján azt a javaslatot teszem, hogy egyetemünk,mint jogi személy lépjen be az Erdei Ferenc Társaságba és vállalja évi 10 ezer Ft tagsági díjat,továbbá az egyetem egyes egységei lépéseket tehetnek arra vonatkozóan, hogy Erdei Ferenc emlékét ápolják és megörökítsék. Ilyen javaslat már-<is érkezett az Állam- és Jogtudományi Kartól, amely arra vonatkozik, hogy még ebben az évben Erdei Ferenc emlékére tudományos ülésszakra kerülhetne sor az Állam és Jogtudományi Karon. Másféle javaslatok is születtek már. Most a belépés tényével kapcsolatosan és a megállapítandó tagsági díjjal kapcsolatban kérem az Egyetemi Tanács állásfoglalását. Első kérdésem, hogy van-e más/valakinek erre vonatkozó hozzászólása. Ilia Mihály: Nem akarom ezt a szép tervet bántani, de nem lenne jobb , hogyha tanszékek lépnének be? Ha most ebbe a társaságba belép,mint jogi személy az egyetem, akkor elszakad rengeteg társaságtól. Én szavaznék ellene. Rektor: Szeretném fenntartani eredeti javaslatomat, olyan megfontolásból, hogy Erdei Ferenc az egyetem egészéhez tartozó jelentős személyisége, politikai, közéleti és alkotó személyisége, nagy szociológus volt. Ő volt az, aki más jelentős vezető politikusokkal együtt a magyar vezetésben a 60-as években, a 70-es évek elejéig a mezőgazdaság szocialista átalakításának azt a fajta koncepcióját képviselte,ami végül is megvalósult és amelynek következtében a mezőgazdaság vonatkozásában kevésbé vagyunk lemaradva a világszínvonaltól, mint egyes más területeken. Közben nekem jogtudós barátaim súgnak: a karok és nyílván, hogy a tanszékek,nem önálló jogi személyek. Aztígérhetem, hogy eljárok annak érédekében, hogy megfelek'bc