József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged
1988. április 14., V. rendes ülés
6 érdeklődési körébe vágó, számos vonatkozásában fakultativ jellegű, az önkifejtést szolgáló tevékenységek - pl. a kulturális tevékenség, vagy a sport tevékenység ne kerüljön teljesen állam gyámkodás alá. Kévéi Ferenc: Felvetésem a nyári ösztöndijakkal kapcsolatos. Ezen a területen hosszú évek óta semmi fejlődés nem tapasztalható. Azt hiszem,nemcsak TTK-s gond, hanem különösen gond ahol terep és üzem gyakorlatok vannak nyáron. Szalay István: Sokáig azona véleményen voltam, hogy viszonylag kicsi intézmény, mint a ŰATE számára luxus a harmadik rektorhelyettes funkció létrehozása, de ez a véleményem megváltozott. Erre a rektorhelyettesi funkcióra szükség van. Három konkrét kérdéssel kivánok foglalkozni. Az 5. oldalon taglalja hosszan az anyag azt is - és tulajdonképpen az anyaggal egyetértek -, hogy a kollégiumokban a hétköznapi nevelőmunka (tehát most nem azokra a művészeti csoportokra meg egyéb rendezvényekre gondolok, amelyek viszonylag a hallgatóság döntő többségét nem érintik) bizony akadozik és ennek az egyik fő oka az, hogy a kollégiumok hétvégére kiürülnek. Ennek több mellékoka van, többek között a szabad szombat átkos hatása. Az oktatás rendszerét egészében véve, nemcsak az egyetemi oktatásban, kifejezetten csapás volt az oktatásban az ötnapos munkahét bevezetése - a középiskolások tönkremennek a hét első napjaiban, nem tudják kipihenni magukat, az egyetemisták hazautaznak, otthon nem tanulnak. A veszély sokkal több ennél, minthogy a kollégiumokban a nevelőmunka nem tud érvényesülni. A hétvége felé/csütörtök délután az egyetemisták elszállingóznak és még nagyon szerencsétlen a dolog - nem tudom hogyan lehet ennek valamilyen módon gátat vetni - valamikor régen 20 évvel ezelőtt, én emlékszem, hogy a Bolyai Intézetben-késő estig ott voltak a hallgatók. Nem azért, mert óráik voltak mellesleg, hanem mert az volt kvázi a találkozó. Most meg már nemcsak a kollégisták nincsenek, hanem állandóan nincsenek a hallgatók. Ez nem szerencsés. Következő kérdéscsoport,amivel foglalkozni szeretnék, az az ösztöndíjak kérdése. A 11-12. oldalon az anyag tükrözi, hogy bizonyos értelemben változások történtek az országos ösztöndíjpolitikában, méghozzá kedvező változások. Olyan értelemben kedvező változások, hogy változott a tanulmányi ösztöndíj és a szociális ösztöndíj, szociális támogatásokra fordítható pénzösszegek aránya, azonban én szeretném kihangsúlyozni, hogy ez az arány még mindig nem kielégítő. A 8. sz. melléklet világosan megmutatja, hogy éves vonatkozásban tanulmányi ösztöndíjra 11 és fél milliót fordítunk durván, szociális juttatásokra 13 és fél milliót. Ezt az arányt én nem tartom egészségesnek, ezt fordítva kellene. És azt hiszem, ez van összhangban a leendő teljesítmény-orientációval. Nem túl szerencsés, hogyha a hallgatót ahhoz szoktatjuk hozzá, hogy az anyagi léte nem elsősorban a tanulmányi munkájától, hanem egyéb szociális körülményektől függ, aztán amikor elkezd dolgozni, pontosan megfordul az egész: a szociális politika lecsökken és minden azon múlik, hogy mit tesz az asztalra. Erre nekünk tudatosan, egyszerűen nevelési célokból is törekedni kell. Kisebb jelentőségűbe azért szóvá teszem, hogy disszonáns számunkra a 12. oldalon az, hogy e tanévben kiemelt ösztöndíjban 20 hallgató, Népköztársasági ösztöndíjban 44 hallgató részesült. Én örülök ennek, csak nyilvánvaló, hogy fordítottnak kellene a dolognak lenni, a népköztársasági nagyobb elismerés, mint a kiemelt, és tudom, hogy pénzügyi okai vannak: a kiemeltet saját pénzügyi kereteinkből fizetjük, a népköztársaságit a minisztérium. De akkor is el kell mondani: legyen 44 népköztársaságunk és 65 kiemelt ösztöndíjasunk. («3
