József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1986-1987, Szeged

3 - Oldalszámok - 279

X75 Rektor: Felkéri Bodnár László oktatási rektorhelyettest 3 éven túli állam­vizsga engedély iránti kérelem előterjesztésére. Bodnár László: Előadja, hogy a Művelődési Minisztérium küldte meg egyete­münknek Rozmaring Iván volt Állam- és Jogtudományi Kari hallgató kérvényét azzal, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetem rektora döntsön ügyé­ben az Állam- és Jogtudományi Kar véleményének meghallgatása után. Az Állam- és Jogtudományi Kar III. rendes Kari Tanácsülésén tárgyalta meg Rozmaring Iván államvizsga kérelmét, a Kar Tanácsa 10 igen, 8 nem szavazattal, 4 tartóz­kodás mellett javasolta. Á szavazati arány miatt kötelességének érzi a Kar dékánját szóbeli kiegészités megtételére kérni. Papp Ignác: A Kari Tanács ülésén Rozmaring Iván kérésével kapcsolatos sza­vazati arány megosztott véleményt tükröz. Szerinte a pozitiv javaslathoz relativ többség is elegendő. Seres László: Számára nem meggyőző döntés a relativ többség. Kristó Gyula: Megkérdezi - mivel most aktuális -, átruházhatja-e a rektor az ilyen jellegű ügyekben a döntést a dékánra, a Kari Tanács véleményének kiké­rése mellett? Rektor: Félne az Egyetemi Tanács hatáskörének e tárgyban történő csorbitásától. Bodnár László: Hozzáteszi, hogy a miniszteri rendelet elkészítésénél is ez a szempont vezette a bizottságot. Ezért született olyan szabályozás, hogy ki kell kérni mind a két tanács véleményét. Bartók Mihály: Javasolja, hogy ilyen ügyek tárgyalásánál a jövőben az Egye­temi Tanács tagjai kapják meg Írásban az előterjesztést. Rektor: További kérdés, hozzászólás nem lévén kéri az Egyetemi Tanács állás­­foglalását Rozmaring Iván ügyében. Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással 2 igen, 7 nem, 17 tartózkodom szavazattal nem javasolja Rozmaring Iván 3 éven túli államvizsga letéte­lére vonatkozó kérését. 90. sz. határozat Kristó Gyula: Megjegyzi, hogy hozzászólását igazoltnak látja a szavazás ered­ményében. Rektor: Megállapítja, hogy az Egyetemi Tanács mögötte van, amikor el fogja utasítani Rozmaring Iván kérését.

Next

/
Thumbnails
Contents