József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1986-1987, Szeged
3 - Oldalszámok - 227
Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással egyhangúlag elfogadja Jakab Gizella részére aranydiploma soron kivüli adományozására vonatkozó előterjesztést. 84. sz. Határozat Nagy Attila: Tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot a Kemencen nemrég megvásárolt telek ügyéről. Az előzetes tervek szerint az első lépcsőben a központi épületben tábor lesz, amely tekintve, hogy közel van a sifelvonóhoz, télen is jól használható. Terepgyakorlatok szervezésére is kiválóan alkalmas lesz a kemenci tábor, A KISZ KB-tól terveznek anyagi támogatást kérni, ugyanakkor az ÁIB is kilátásba helyezte támogatását. Rektor: Bejelenti, hogy tegnap ebben a teremben tartotta alapitó értekezletét a Délalföldi Innovációs Park, Megköszöni mindazoknak a közreműködését, akik eddig jelentős segítséget nyújtottak olyan Írásos anyagok elkészítéséhez, melyekkel sikerült meggyőzni különböző ipari, gazdasági szerveket arra, hogy célszerű egy ilyen intézmény létrehozása. Megemlíti, hogy a művelődési miniszter a mai napon rektori értekezletet tart a bérfejlesztésekről. Tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot arról, hogy a Bölcsészettudományi Karon és a Természettudományi Karon dékánhelyettes-választásra került sor. 1987. julius 1-től a BTkari Tanács újabb 3 évre javasolta Szalámin Edit oktatási dékánhelyettes megbízatását. A TTkari Tanács Kévéi Ferenc nevelési dékánhelyettes utódjául Dékány Imre egyetemi docens dékánhelyettesi megbízását javasolta 3 évre, illetve Totik Vilmos mandátumának lejártával Papp György 3 éves időtartamra szóló dékánhelyettesi megbízására tett javaslatot.- 31 -