József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
A költségvetés tervezésével kapcsolatban 1987-ben változtatást kiván eszközölni. Azt tervezi, hogy már novemberben bekéri az egységek igényeit, igy az Egyetemi Tanács elé már egyeztetett álláspont kerülne. Ebben az évben csak 3 egységgel, az Állam- és Jogtudományi Karral, a Bölcsészettudományi Karral és a Központi Könyvtárral sikerült előzetesen egyeztetni. Kéri az Egyetemi Tanácsot, hogy amennyiben elfogadja a költségvetés felosztására tett javaslatot, a tiz egység vezetője jelöljön ki gazdasági ügyekkel foglalkozó helyettest, akivel a részletek megtárgyalhatok. A Gazdasági Igazgatóság feladatát abban jelöli meg, hogy az egyetem oktatási, kutatási tevékenységét kell szolgálnia; az egységekhez való viszonya nem alárendelt, hanem mellérendelt. Tájékoztatja az Egyetemi Tanácsot arról, hogy úgy a bér- és létszámgazdálkodási irányelveket, mint a költségvetést az Egyetemi Bizalmi Testület egyhangúan elfogadta, és döntött a KK szoc.kult. alap felosztásában is. A bérgazdálkodásról elmondja, hogy az egyetemi közterhek megszűntek, uj, általában magasabb bázisszámokat határoztak meg. A bérfejlesztés átlagosan 4,8 % volt, de több helyen meghaladta az 5 %-ot. Hangsúlyozottan hivja fel az Egyetemi Tanács szives figyelmét a létszámfetisizmus megszüntetésére. Szerinte a bértömeggel való gazdálkodásban a következő két feltételnek teljesülnie kell: a feladatokat maradéktalanul el kell végezni, illetve a megszűnt feladatok béralapját az egyetem köteles befizetni a költségvetésbe. Az elmondottak alátámasztására idézi a vonatkozó, január 1-től érvényes uj jogszabályt, amely a régi módosítása. Az egyetemen elfogadott bérfejlesztési koncepció már tükrözi az uj jogszabályt . A bérfejlesztéssel kapcsolatban végül bejelenti, hogy a jövőben a gazdasági és bérfelelősök részére pár órás tanfolyam szervezését vette tervbe. A fejlesztésekről szólva a gazdasági főigazgató elmondja, hogy a következő 5 évben egyetlen fejlesztési téma lesz: a kollégium